Kifizetetlen versenyzők a Forma-1-ben: költs annyit, amennyid van!

Így foglalta össze Toto Wolff a megoldást arra, hogyan lehet kordában tartani a kiadásokat, és megakadályozni azt, hogy a versenyzők a fizetésükre várjanak. Kimi Räikkönen nincs egyedül a problémájával, és az ügyet a GPDA is tárgyalni fogja.

Ricciardo a hétvége folyamán elmondta, nem tesz jót a sportnak és az arról alkotott véleménynek, hogy nem fizetnek ki olyan versenyzőket, mint Räikkönen. Ecclestone szintén a finn bajnok mellett állt ki ebben a kérdésben. A 2007-es bajnok pénteken nyíltan kifejtette a Lotusnál uralkodó állapotokat, de tegnap már visszafogottabb volt: „Ez nem tartozik rátok. Nem áll érdekemben, hogy erről beszéljek veletek, és nem fog megoldódni attól, hogy veletek beszélek erről.”

A Lotus nagyjából 16 millió euróval tartozik versenyzőjének, és Vettel az ARD rádiónak elmondta, egyik honfitársa is hasonló cipőben jár. „Sajnálatos, ami Hülkenberggel történik. A leggyorsabbak közé tartozik, de még nem rendelkezik cockpittal 2014-re – és még egy centet sem látott! Sok szerencsét kívánok neki és végre valamit a számláján!” Monisha Kaltenborn nem kívánta kommentálni a dolgot. „Nem érzem kötelességemnek, hogy mindent kommentáljak, amiről a paddockban beszélnek”- mondta a csapatfőnök.

Adrian Sutil korábbról tudja, milyen érzés, ha nem fizetik ki. „Tudom, hogy fognak erről beszélni”- utalt arra, hogy a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) fel fogja hozni a témát. „Jónak tartom, mivel a paddockban köztudott, hogy nem fizettek ki egyes versenyzőket. Ez így nem mehet. Fontos tényezők vagyunk a csapatban, mindamellett veszélyes munkát űzünk. Ki kellene fizetniük. Csak értékelni tudok egy ilyen kezdeményezést a GPDA-n belül.”

A Mercedesnél nincs ilyen gond, de ennek ellenére a csapat sportfőnöke is aggódik a kialakult helyzet miatt. „Ez nem jó jel. Ha a beszállítók és az alkalmazottak nem kapnak pénzt, az nem olyasmi, amit látni vagy hallani akarunk. Egyszerűen csodálkozom azon, hogy egyesek mi a pokolért nem fizetik ki az embereiket”- tette fel a kérdést a Motorsport-Totalnak. „Igaz vagy nem. Nem tudom. Ha igaz, akkor egyszerűen hallatlannak tartom.”

Wolff úgy véli, hogy a tulajdonosoknak kell odafigyelniük arra, hogyan vezetik az üzletet. „Azzal a büdzsével kell operálni, ami rendelkezésre áll. Minden normális cég így működik. Nem szabad kiadni olyan pénzt, amivel nem rendelkezel. Ezek a történetek ártanak a Forma-1-nek, és nem jók. Annyit költöttünk, amennyi rendelkezésünkre áll – egy centtel sem többet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING