Kiderült, mikor viszi először pályára a Haas a VF-23-at

Az amerikai istállótól az utóbbi években nem volt megszokott, hogy bejáratást tartottak, így sokszor csak a legelső tesztnapon mérhették fel, hogyan működik az adott masinájuk. Idén azonban ezen is változtatnak.

Haas VF-23

Fotót készítette: Haas F1 Team

A Haas a keddi napon hivatalosan is leleplezte a 2023-as festését, amely egészen sokat módosult a tavalyi idényhez képest. Azt azonban csak egy tavalyi modellre rakták rá, hiszen az ideit még nem akarták teljes egészében felfedni és vélhetően még nincs is teljesen kész.

Nemsokára azonban ez is megtörténik majd, hiszen a csapatfőnök, Günther Steiner felfedte, hogy ezúttal tartani fognak egy bejáratást, ahol megnézhetik, minden a tervek szerint működik-e. „Természetesen én is osztozom mindenkinek a lelkesedésében az új festés kapcsán” – mondta Steiner a sajtóközleményben.

Még több F1 hír:

„Már csak azért is, mert így egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, amit valójában csinálni szeretnénk, mégpedig a versenyzéshez. Nekem tetszik a festés, amely egyértelműen egy újszerű és modern kinézet, ez pedig logikus is, hiszen a MoneyGram oldalán most egy új korszakba lépünk.”

„Izgalmas idők ezek a Forma–1 számára, és jó, hogy mi vagyunk az elsők, akik bemutathatták a festést, de most minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy pályára tudjuk vinni a VF-23-ast, miközben készülődünk az új idényre.”

Az istálló weboldalán megjelent írásból pedig végül az is kiderül, hogy erre február 11-én, Silverstone-ban egy rövidke bejáratás keretében kerül majd sor először, ami azt jelenti, hogy aznap vélhetően már kapunk majd pár fotót is az amerikaiak valódi versenygépéről.

Egy viszonylag egyszerű rendszer, amely megakadályozza a pilóták kiszáradását

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Liberty Media már az FIA-elnök leváltását tervezi - német sajtó
Következő cikk Montoya szerint ő fogja megnyerni a 2023-as világbajnokságot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország