Kiderült, miért távozott több mint 8 év után Verstappen egyik szponzora

A Jumbo ügyvezető igazgatója, Ton van Veen elmondta, hogy miért döntöttek úgy, hogy többé nem szponzorálják a háromszoros F1-es világbajnok Max Verstappent.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates after the race

Még Max Verstappen 2015-ös F1-es debütálása előtt csatlakozott a holland versenyző mellé a holland szupermarket, a Jumbo, amely egészen a 2023-as szezonig szponzorálta a rendkívül sikeres pilótát.

A nagy sikerek ellenére a Jumbo úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködését Verstappennel. Minderre azt követően került sor, hogy a Jumbo korábbi ügyvezető igazgatóját, Frits van Eerdet 2022 októberében pénzmosás gyanújával kezdték el vizsgálni, a helyére pedig Ton van Veen lépett.

Még több hír:

A Jumbo pedig úgy döntött, hogy az erőforrásait másra csoportosítja át, és kevesebb pénzt fognak költeni a sportszponzorációkra – erről Van Veen a holland De Volkskrantnak beszélt:

„Az utóbbi években a Jumbo valamelyest elvesztette a fókuszt. Számos olyan tevékenységbe kezdtünk bele, amelyek nem feltétlenül erősítették a formulát. Nagyon aktívvá váltunk a sportszponzoráció terén is.”

„De ha megnézzük a sportolók és a csapatok sikereit, fel kell tennünk a kérdést, hogy illenek-e hozzánk. Max Verstappen egy világbajnok, mi viszont egy holland szupermarket-cég vagyunk, ráadásul nem is a legnagyobb. Így világszinten nincs sok keresnivalónk.”

„Ez azt jelenti, hogy többé nem rakunk tízmilliókat a sportszponzorációba, inkább arra használjuk ezt a pénzt, hogy alacsonyabbak legyenek az áraink. Ennek kell a Jumbo lényegét képeznie” – mondta Van Veen.

Eközben a Dakar-rali második szakaszának összefoglalója itt érhető el, míg a korábbi csapatfőnök szerint a Williams miatt nem lett világbajnok a BMW.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jordan: Néha utáltam Briatorét, de kivételes csapatvezető volt
Következő cikk Új lehetőségekről írt az újév kapcsán Angela Cullen

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország