Kiderült, miért került ki a korábbi pilóta a Sky F1 csapatából

Ha Forma–1-es közvetítésekről van szó, akkor a Sky Sports az elsődleges csatorna, a csapatuk pedig tele van korábbi versenyzőkkel, akik saját tapasztalataik alapján tudnak betekintést nyújtani a sportba. Johnny Herbert is ilyen volt, de idén már nem dolgozik náluk.

Johnny Herbert, arrives at the track

Martin Brundle, Karun Chandhok, Anthony Davidson, Jolyon Palmer, Paul di Resta. Csak néhány név azon versenyzők közül, akik az utóbbi években rendszeresen jelen vannak a Sky F1 közvetítéseiben. Herbert is közéjük tartozott, de 2022 végén egy váratlanul érkező telefonhívás után kikerült a csapatból.

A háromszoros futamgyőztes pedig most a Mirrornak mesélt arról, hogyan tudta meg, hogy már nem számítanak a szolgálataira. „Nem én döntöttem a távozás mellett – azt gondoltam, hogy minden rendben van!”

„Decemberben aztán jött egy hívás, és szóltak, hogy változnak a dolgok. Nem indokolták meg, hogy miért, vagy hogy mi változik. Említettek valami közösségi médiás dolgot és ennyi. Nem igazán tudom [az okát].”

„A Sky-nál mindig csinálnak ilyen előfizetői pontozást, ahol 1-től 10-ig lehet értékelni a szakértőket. Én mindig tisztában voltam vele, hogy ebből a szempontból elég népszerű voltam. Kár érte, de már túl vagyok ezen. Továbbléptem.”

Nagy-Britanniában a Channel 4 is tudósít a futamokról, de idén ők sem fogják alkalmazni Herbertet. „Ez nem került szóba. 11 évet húztam le a Sky-nál és jó volt. Most már más dolgokat csinálok. Sok más lehetőség is van, és egyelőre nincsen tervben, hogy visszatérek a TV-képernyőkre” – zárta gondolatát Herbert, akinek sokszor markáns véleménye volt a sportban történt eseményekről.

Max Verstappen szolgálataiért nagy volt a versengés, mielőtt az F1-be érkezett volna, és majdnem a Mercedesnél kötött ki a Red Bull helyett. Hogy végül miért nem így történt, arról most Toto Wolff nyilatkozott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A korábbi pilóta szerint Perez falba ütközik Verstappen ellen
Következő cikk Szavazás: ki teljesít eddig a legjobban a Forma-1 2023-as szezonjában?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország