Kiderült, miért alkalmazhatott csapatutasítást a Mercedes a Japán Nagydíjon az F1-ben
A The Race információi szerint dilemmában volt a Mercedes, hogy hagyják-e versenyezni a pilótáikat a Japán Nagydíj végén – az otthonról dolgozó Toto Wolff aztán meghozta a döntést.
A Mercedes két pilótája, George Russell és Lewis Hamilton a Japán Nagydíj alatt többször is nagyon keményen harcolt egymással, a futam végén pedig már az 5. helyért ment a párharc, miközben Carlos Sainz Jr. érkezett mögöttük.
A The Race beszámolója szerint a Mercedes dilemmában volt, hogy alkalmazzanak-e csapatutasítást vagy hagyják versenyezni a pilótákat, az angol lap pedig úgy tudja, hogy a hétvégén otthonról dolgozó Toto Wolfftól érkezett az utasítás, hogy Russell engedje el Hamiltont.
Az osztrák csapatfőnök a térdműtétje miatt nem lehetett ott a szuzukai futamon, Katarban viszont már minden bizonnyal újra a helyszínen fog dolgozni a német istálló első embere.
A Mercedes azzal, hogy Hamilton az ötödik, Russell a hetedik helyen ért célba, 4 pontot vesztett a Ferrarihoz képest, így a Scuderia egyre közelebb van hozzájuk a pontversenyben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.