Kiderült, mi okozta a kihagyásokat Lewis Hamilton motorjában Mexikóban
A Mercedes stratégiai igazgatója, James Vowles elmondta, miért hagyott ki a motor Lewis Hamilton és George Russell kocsijában is Mexikóban, és szerinte a többi istálló is szenvedett ezzel.
Kifejezetten nehéz körülmények várták a Forma-1-es mezőnyt Mexikóban, ugyanis míg a versenyhelyszínek többsége a tengerszint körüli magasságban van, addig az Autodromo Hermanos Rodriguez több mint 2200 méterrel a tengerszint felett van.
A Mercedes csapata pedig a hétvégén küszködött is a motor kihagyásai miatt, erre a problémára pedig Lewis Hamilton többször is panaszkodott. A Mercedes stratégiai igazgatója, James Vowles a Mercedes YouTube-csatornáján mondta el, mi okozta a gondot:
„Egy kicsit szenvedtünk a motor kihagyásai miatt. Ennek az az oka, hogy a motort a leggyakrabban használt körülményekhez állítjuk be, ami a tengerszint körüli magasság, hiszen a futamok jó része itt zajlik.”
„Amikor viszont a magaslatokban versenyzünk, akkor teljesen megváltoznak a körülmények. Így ahelyett, hogy egy jól beállított motorod lenne, rengeteget kell dolgoznod nagyon kevés idő alatt, hogy megpróbáld feltérképezni a rendellenességeket.”
„Biztos vagyok benne, hogy a többi csapat is szenvedett ezzel, nem csak mi. A jelenség az időmérőn a leghangsúlyosabb, amikor gyorsan adagolod a gázt, így a turbónak és az üzemanyagellátó-rendszernek gyorsan kell lépést tartania ezzel, míg a versenyen azért ennél jobb a helyzet.”
„Idővel megfelelően át lehet hangolni a motort, és szerintem nem volt rossz a helyzet a futamon, vagy legalábbis javult az időmérőhöz képest. De még ez is elég volt ahhoz, hogy mindkét pilótánknál romoljon a motor teljesítménye” – fogalmazott.
A Mercedes a szezon utolsó két futamán a konstruktőri bajnokság második helyéért szállhat harcba, azonban a hátrányuk tetemes, 40 pontos a Ferrarihoz viszonyítva.
Kollégája teljes mellszélességgel kiáll Kravitz mellett a Red Bull-os ügyben...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.