Kiderült, mennyibe kerül a 2024-es F1-es Magyar Nagydíj megrendezése

A Magyar Közlönyben közölt adatok szerint a 2024-es Magyar Nagydíj megrendezésének jogáért 50 millió dollárt kellett fizetni, emellett a Magyar Hang arról írt, hogy mennyibe kerülnek az F1-es közvetítési jogok az MTVA-nak.

George Russell, Mercedes W13, Charles Leclerc, Ferrari F1-75, Carlos Sainz, Ferrari F1-75, Lando Norris, McLaren MCL36, Lewis Hamilton, Mercedes W13, the rest of the field at the start

Glenn Dunbar / Motorsport Images

1986 óta megszakítás nélkül szerepel a Magyar Nagydíj a Forma-1-es versenynaptárban, és a következő években is vendégül látja a Hungaroring a száguldó cirkusz mezőnyét.

A 24.hu tegnap esti beszámolója szerint a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a magyar kormány egyetért a Hungaroring fejlesztésével, valamint azzal, hogy 2032-ig meghosszabbítsák a Magyar Nagydíj F1-es szerződését.

Még több F1 hír:

A közlönyből kiderül, hogy a 2024-es versenyhétvége rendezési jogáért 50 millió dollárt, azaz 17,4 milliárd forintot kell fizetni, ezt követően pedig évente 2 százalékkal növekszik ez az összeg.

A Magyar Hang pedig pár napja arról írt, hogy a 2023-25-ös Forma-1-es idények közvetítési jogaiért összesen 43 millió dollárt, átszámítva 15,8 milliárd forintot fizet az MTVA, vagyis évente átlagosan közel 5,3 milliárd forintot.

A portál összehasonlításképp hozzáteszi, hogy 2021-ben az MTVA 9,8 milliárd forintot fizetett idényenként a labdarúgó NB1 sugárzási jogaiért, míg a Bajnokok Ligája jogai 6,85 milliárd forintba kerültek három idényre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így reformálná meg a sprint-hétvégéket az F1: jöhetne a második időmérő
Következő cikk Alonso ellentmondásos büntetése után szabályt módosított az FIA

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország