Kiderült, melyik csapatnál landolt Sainz korábbi fontos szponzora

A spanyol sörmárka, az Estrella Galicia már Carlos Sainz 2015-ös debütálása óta támogatta a pilótát az F1-ben, a tavalyi év végén azonban szakítottak a felek, így a cég elhagyta a Ferrarit. Most pedig kiderült, hogy három év után visszatérnek a McLarenhez.

Carlos Sainz

Ha már idénre egyetlen versenyzői átigazolás sem történt a mezőnyben, legalább a támogatók terén van némi mozgás, hiszen a Ferrarinál az Estrella Galiciát az a Peroni váltja, akik három éven át az Aston Martinnal voltak.

Az egésznek azonban van előzménye is. Ahogy már említettük, az Estrella Galicia Sainz régi támogatója volt, hiszen valójában már a GP3-as időktől, vagyis 2013-tól segítették a spanyol pályafutását, az F1-ben pedig mindenhová követték őt.

A Ferrari azonban tavaly januárban egy közleményben tudatta, hogy 2024-től partnerségre lép az Asahi Europe-pal, csak akkor még nem konkretizálták, melyik alkoholmentes márkájukat fogják promótálni, hiszen a Peroni még szerződésben állt az Astonnal. Ez a bejelentés viszont jelezte az Estrella Galicia felé, hogy idéntől már nem folytathatják együttműködésüket a Ferrarival és Sainzcal.

Ennek megfelelően új partner után néztek, és azt találták a legjobbnak, ha ismét összeállnak a McLarennel. „Izgatottak vagyunk, amiért az Estrella Galicia újra velünk versenyez hivatalos sörpartnerként” – mondta Zak Brown, a csapat ügyvezetője. „Régóta itt vannak már a Forma–1-ben, ők is az innovációt képviselik, és örülünk, hogy az új szezonban újra együtt dolgozhatunk.”

Az alkoholmentes italok reklámozása eléggé felkapottá vált az utóbbi években, és szinte minden istálló rendelkezik ilyen jellegű partnerrel, így nem csoda, ha kisebb „harc” folyik ezen szponzorok megszerzéséért. Most úgy tűnik, ezt a csatát a McLaren nyerte, de persze a Ferrarinál sem maradnak szomjasak a csapattagok.

A McLaren emellett azt is elmondta, milyen szemléletet fognak követni az új szezonban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez a Formula E-be tart? „Folyamatosan tárgyalunk Checóval...”
Következő cikk Verstappen tudta, ha eljut az F1-ig, Leclerc-nek is sikerül

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország