Kiderült, melyik csapat vétózta meg a 2026-os szabálytervezet kiadásának októberre halasztását

A Forma–1 előtt kritikus hetek állnak, hogy megpróbáljon konszenzusra jutni a 2026-ra tervezett szabálycsomag átalakítása kapcsán, egy istálló azonban látszólag külön utakat jár.

George Russell, Mercedes F1 W15 Max Verstappen, Red Bull Racing RB20

Miután az FIA múlt héten a csapatok meglepetésére felfedte az F1 következő nagy szabályváltozásának részleteit, azok elég komoly nyugtalanságot okoztak a kanadai paddockban. A legtöbb istálló ugyanis egyetért abban, hogy az új F1-es autók talán túl lassúak lesznek, ami nem vetne jó fényt az autóversenyzés csúcskategóriájára.

Ezek után az FIA együléses ügyeit vezető Nikolasz Tombazisz elmondta, hogy a szabálytervezetet vélhetően módosítani fogják. Az ehhez vezető út azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, hiszen a csapatok formális beleegyezésére is szükség van hozzá.

Eddig a pontig a szövetségnek nem kellett egyeztetnie a csapatokkal a tervezett új szabályok kapcsán, hiszen a Nemzetközi Sportkódex szerint nincs szükség a résztvevők beleegyezésére abban az esetben, ha a regulákat 18 hónappal azelőtt véglegesítik, hogy azok életbe lépnének.

Az eredeti határidő pedig június 30-a volt, és miközben az FIA konzultált az istállókkal és visszajelzéseket kért tőlük, nem volt szüksége azok támogatására ahhoz, hogy eldöntse, mi kerül majd be a szabálykönyvbe.

Mindez azonban július 1-jével változni fog, hiszen onnantól a szabályok már a Concorde-egyezmény hatásköre alá esnek, ami azt jelenti, hogy az esetleges módosításokhoz már az F1 Bizottság jóváhagyására is szükség van. Mindez pedig jelentősen meghosszabbíthat bármilyen folyamatot, hiszen az egyeztetéseknek több hivatalos csatornán is keresztül kell menniük.

Alapvetően a többségi támogatás is elegendő lehetne egy-egy változtatáshoz, de a Forma–1 világában semmi sem olyan egyszerű, így lehetnek még váratlan akadályok. A komplikációk elkerülése, illetve az istállók aggályai miatt ezért arról volt szó, hogy a végleges szabályok megalkotását elhalasztanák idén októberig, több időt hagyva így az FIA-nak a finomhangolásra.

Ezzel pedig nem is lenne gond, hiszen az már korábban biztossá vált, hogy a 2026-os autókon csak 2025. január 1-jétől kezdhetnek majd dolgozni a csapatok. A csavar azonban itt jön. Kiderült ugyanis, hogy a Mercedes megvétózta a szabályok lefektetésének októberi határidejét.

Ez a döntés pedig megkötötte az FIA kezét, hiszen így ragaszkodniuk kell a június 30-i határidőhöz. Miközben egyesek úgy érzik, az F1 profitálhatott volna abból, ha a szabálytervezetet októberre tolják, úgy tudni, a Mercedes egyszerűen nem akarta tovább görgetni ezt a problémát.

Ők attól félnek, hogy hiába az októberi határidő, semmi garancia nincs arra, hogy azokra a szabályokra nem férne rá ugyanúgy a javítás, mint a jelenlegiekre. Emellett október után már csak két hónap lenne mindent véglegesíteni, mielőtt a csapatok megkezdenék a munkát, és ez talán nem lenne elegendő idő.

Azzal tehát, hogy június végére tényleg véglegesítik a 2026-os szabálytervezetet, marad még fél év arra, hogy minden lehetséges problémát kigyomláljanak, mielőtt januárban megkezdődhetne a tényleges munka. Mindez persze felveti a kérdést, hogy a Mercedes mindezt talán csak önös érdekből teszi, de Toto Wolff Kanadában arról beszélt, hogy szerinte a végeredmény mindenképpen jó lesz.

„Az FIA és a csapatok egyetértenek abban, hogy optimalizálnunk kell a szabályokat, mert az autó teljesítménye jelen állás szerint nem elég jó. Biztos vagyok benne, hogy el tudjuk ezt érni.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams vissza fog vágni a „lassú szezonkezdet” után
Következő cikk A McLaren vezetője ismét odaszólt a Red Bullnak: „Eléggé mérgező környezet”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország