Kiderült, hány évre írt alá Fernando Alonso az Aston Martinhoz
Bár a hivatalos bejelentésben csak az állt, hogy több évre írt alá Fernando Alonso az Aston Martinhoz, a kétszeres világbajnok egy interjúban elmondta, valójában meddig szól a kontraktusa.
Fernando Alonso 41 évesen is kiváló teljesítményt nyújt a Forma-1-ben, azonban a kétszeres világbajnok mindenkit meglepett azzal, hogy a Magyar Nagydíj után bejelentette, a szezon végén elhagyja az Alpine-t és az Aston Martin csapatához szerződik.
Alonsótól sokan inkább egy visszavonulást vártak volna, de kevesen gondoltak arra, hogy az Alpine után még lesz egy újabb csapata a veterán spanyolnak. Ő azonban másképp gondolta, és ahogyan pályafutása alatt már megannyiszor, most is meglepetést okozott.
„Az volt a tervem, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Ezek a kihívások személyes és professzionális szinten is gazdagabbá tesznek. A kihívás pedig az volt, hogy visszatérjek a csúcsra, és jól érzem magam.”
Elsőre azonban sokan furcsának tartották ezt a lépést, ugyanis jelenleg az Aston egyáltalán nem mondható egy jobb csapatnak az Alpine-nál, viszont van egy tényező, ami kulcsfontosságú lehetett: a szerződést hossza. A bejelentésből már kiderült, hogy nem egy évre szól a kontraktus, azonban a spanyol most konkretizálta a dolgokat.
„Most pedig további két évre írtam alá egy másik csapattal” – idézte Alonsót az AS, amelyből kiderül, hogy 2024 végéig kötelezte el magát Alonso a silverstone-i bázisú alakulathoz, ahol jövőre Lance Stroll lesz a csapattársa.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.