Kiderült Hamilton kínai motorproblémájának pontos oka!

Kiderült Hamilton kínai motorproblémájának pontos oka!

Kínában Lewis Hamilton Mercedesében komoly technikai problémák jöttek elő. A csapat kielemezte a történteket, így már számukra is világos, mi okozhatta a problémát.

Ironikus, hogy a Mercedes folyton dicsért megbízhatósága Kínában felmondta a szolgálatot Lewis Hamilton alatt. A brit Sanghajban nem elég hogy új váltót kapott, de az időmérőn a motorjával is komoly problémák akadtak, így kénytelen volt a mezőny legvégéről felzárkózni. A címvédő végül hetedik lett.

A vizsgálatok most fényt derítettek rá, pontosan mi is volt a probléma Hamilton autójában.

Az ezüstnyilak sajtóközleménye szerint: „Az MGU-H-t kielemeztük, és azt gyanítjuk, hogy a probléma a szigeteléssel függ össze. Miután részecskéket találtunk az olajrendszerben, a turbófeltöltőt és az olajpumpát is ki kell cserélni. A javítások befejezése után az erőforrás továbbra is használható marad, és tartalékként elvisszük Szocsiba.” (A belsőégésű motorhoz, és az MGU-K-hoz pedig nem is kellett hozzányúlni.)

Hamilton tehát annyira nem áll rosszul a motorok terén, hiszen nem kellett minden alkatrészt kicserélni az erőforrásában.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING