BRÉKING

Kiderült az Alonso-Gutierrez baleset technikai oka?!

Az Ausztrál Nagydíj 17. körében a hármas kanyarban történtek láttán nézők milliói fojtották vissza lélegzetüket. Fernando Alonso 310 km/órával ráhajtott Esteban Gutierrez autójára, és ennek következtében vagy 100 métert repült a levegőben. A McLarenből egy roncs maradt csak. A baleset oka azonban igazán meglepő.

A telemetria rögzítette a két autó adatait a baleset során. Gutierrez 307 km/órával haladt, míg Alonso 310 km/órával. Az ütközési sebesség még nem állapítható meg, mert a McLaren két kereke letört az első falnak csapódás során. A második becsapódás már nem volt olyan durva, de az FIA a baleset adatit rögzítő készüléket csak az elkövetkezendő napokban vizsgálja meg - tudtuk meg a német AMuS-tól.

A baleset után a stewardok arra a döntésre jutottak, hogy az incidens versenybaleset volt.

Nézzük azonban a tényeket: Gutierrez ugyanazon a ponton fékezett, mint egy körrel korábban. A második kanyarból viszont rosszul jött ki, így a McLaren a szélárnyékába került. Aztán valami olyan történt, ami egyáltalán nem jellemző a hibridkorszakban. A Haas autója az úgynevezett teljesítmény-csökkentő módba került. Ha az akkumulátor töltöttségi szintje túl alacsony, akkor az elektronika automatikusan töltésre vált. Így a motor azonnal 150 lóerőt veszít az erejéből, és az autó lefékezi önmagát.

Az autó mögött haladó versenyzőt ilyen esetben a villogó piros lámpa figyelmezteti. Nyilvánvaló, hogy Alonso egy halvány esélyt látott az előzésre, amit a DRS használatával meg is ragadott. Gutierrez enyhén balra indult el a pálya közepétől, és a Haas bal hátulja túlságosan is Alonso elé került.

„Be akartam kerülni a szélárnyékába, hogy az utolsó pillanatban megelőzzem. Lehet, hogy egy kicsit későn tettem meg, és így a fékezési pontot elszalasztottam. Ilyenkor annyira a szélárnyékra koncentrálsz, hogy csak a hátsó szárnyat figyeled.” – ismerte el a spanyol, hogy túl későn fékezett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A bábuk eltűntek, helyette szoftver- és fékgondok: mekkora galibát okozott a rádiószigor?
Következő cikk Rosbergnek 60%-os esélye van a bajnoki címre az ausztrál győzelme után - a Haas Racing pedig 2009 óta a legjobb újonc csapat let

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország