Kiderülhetett, melyik sorozatban és márkával fog versenyezni az AlphaTauri kirúgott pilótája

Az AlphaTauritól távozni kényszerülő volt F1-es pilóta, Nyck de Vries látszólag jó úton halad afelé, hogy a Toyota versenyzője legyen, és ezzel a következő idényben a hosszútávú világbajnokságban (WEC) versenyezzen.

Nyck de Vries, Scuderia AlphaTauri

A 28 éves holland, aki 2022-ben tartalékos volt a Toyotánál, jó esélyekkel indul azért, hogy jövőre valóban övé legyen az az ülés, amelyet eredetileg idén kapott volna meg, ha nem igazolja őt le az AlphaTauri, tudta meg forrásaitól az Autosport/Motorsport.com.

De Vries eredetileg a 7-es számú Toyotában teljesített volna szolgálatot idén, de volt egy kilépési záradék a szerződésében, amely lehetővé tette számára, hogy elfogadja az F1-es lehetőséget. Most úgy tudni, hogy Jose Maria Lopez helyére ülhet majd be, és így Kamui Kobajasi, illetve Mike Conway csapattársa lesz.

A Toyota korábban még igyekezett semmit sem elárulni arról, van-e megállapodásuk De Vriesszel egy versenyzői ülésről. Rob Leupen csapatvezető a hónap korábbi részében nem kerített nagy feneket ezeknek a találgatásoknak. „Mindig kapcsolatban vagyok Nyckkel, mert mindketten hollandok vagyunk” – viccelődött Leupen.

„Szerintem Nyckben sok lehetőség rejlik, és korábban jól ment velünk a teszteken is. Emellett viszont jó helyzetben vagyunk a jelenlegi pilótafelállásunkkal is. Szóval szerintem nincs gond ebből a szempontból.” De Vries sorsa tehát még nem 100 százalékos, de jó esély mutatkozik arra, hogy ő váltsa Lopezt a következő WEC-idényben.

Emellett pedig az is előfordulhat, hogy visszatér majd a Formula E-be is, ahol szintén versenyzett volna idén, ha az AlphaTauri nem ad neki lehetőséget.

Miközben azonban a Toyota hivatalos bejelentésére még vélhetően sokat kell várni, addig az AlphaTauri nemsokára hírt adhat egyik versenyzőjéről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso „vezethetetlennek” titulálta az Astont, de csapata szerint ez nem gond
Következő cikk Wolff: a Red Bull veresége felér egy „felfrissüléssel”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország