Statisztikák

Ki érte meg leginkább a pénzét a 2020-as F1-es szezonban?

Ezúttal azt számoltuk ki, hogy a fizetéséhez mérten melyik pilóta szállította a legtöbb pontot, azaz kinek a legjobb az euró/pont aránya. A legtöbb csapatnál sokkal költséghatékonyabb volt az olcsóbban foglalkoztatott versenyző, mindössze egy csapat a kivétel.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, and Lando Norris, McLaren MCL35, and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Mivel már egy ideje véget ért a 2020-as Forma-1-es szezon, a 2021-es pedig csak több mint két hónap múlva kezdődik, így ebben az időszakban van több idő arra, hogy alaposabban is átböngésszük az előző év statisztikáit.

A hu.motorsport.com szerkesztősége ezúttal arra volt kíváncsi, hogy a fizetéséhez mérten melyik versenyző szerezte a legtöbb pontot, vagyis melyik pilótának volt a legjobb az euró/pont aránya. Mivel az F1-es fizetéseket nem szokták nyilvánosságra hozni, így csak becslésekre hagyatkozhatunk, mi pedig a Business Book GP becslései alapján számoltunk.

Még több hír:

Az összesítésből kiderült, hogy minden istállónál a kevesebb pénzért foglalkoztatott versenyző volt a „költséghatékonyabb”, mindössze egy csapat volt a kivétel: az AlphaTauri, ahol Gasly a becslés szerint 1 millió eurót keres évente, míg Kvjat 750 ezret, a francia pedig több mint kétszer annyi pontot szerzett, mint csapattársa.

Végül Gasly lett a 2020-as idény „legköltséghatékonyabb” versenyzője, ugyanis egy pontja 13.333 euróba, átszámítva 4,8 millió forintnak megfelelő fizetésbe került a csapatának, majd Norris és az ülését elvesztő, majd a DTM-ben helyet kapó Albon következik.

A lista utolsó négy helyén (amennyiben a pont nélkül maradó Latifit nem számítjuk) már mindenkinél 1 millió euró felett volt a fizetés/pont összege, Grosjean, Vettel, Räikkönen és Magnussen tartozott ide.

 

A teljes lista lent tekinthető meg, amelyből kiderül, hol végzett Verstappen, Leclerc, Hamilton, Ricciardo és a többiek.

A Ferrarinál nem bánták meg, hogy nem igazolták le Hamiltont…

Hány euróba került egy pont?

  1. Gasly (AlphaTauri): 13.333
  2. Norris (McLaren): 15.464
  3. Albon (Red Bull): 19.048
  4. Stroll (Racing Point): 20.000
  5. Kvjat (AlphaTauri): 23.438
  6. Perez (Racing Point): 32.000
  7. Bottas (Mercedes): 40.359
  8. Sainz (McLaren): 42.857
  9. Ocon (Renault): 64.516
  10. Verstappen (Red Bull): 74.766
  11. Leclerc (Ferrari): 91.837
  12. Giovinazzi (Alfa Romeo): 125.000
  13. Hamilton (Mercedes): 135.447
  14. Ricciardo (Renault): 168.067
  15. Russell (Williams): 250.000
  16. Grosjean (Haas): 1.000.000
  17. Vettel (Ferrari): 1.060.606
  18. Räikkönen (Alfa Romeo): 1.500.000
  19. Magnussen (Haas): 2.000.000

A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot, immáron az egyetlen kérdőjel a Mercedesnél van, ahol Lewis Hamilton még nem írta alá a szerződésének meghosszabbítását.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger: Miért ne lehetne 2000 lóerős motorokkal versenyezni az F1-ben?
Következő cikk Honda: tudjuk, hogy a Red Bull türelmetlen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország