Ki érkezik az Alpine-hoz? Ralf Schumacher két nevet dobott be
A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher azt mondta, bajban lenne, ha meg kellene mondania, hogy kit igazoljon le az Alpine, de így is bedobta a „kalapba” két pilóta nevét.

Rendkívül érdekes helyzet állt elő az Alpine-nál azzal, hogy Fernando Alonso váratlanul átigazolt az Aston Martinhoz, Oscar Piastri érkezését pedig hiába jelentették be, az ausztrál versenyző cáfolta, hogy a francia istállónál folytatná pályafutását.
Eközben számos, egymástól független sajtóorgánum szerint a McLaren szabadulna Ricciardótól, hogy a helyére hozhassák Piastrit, így a nyolcszoros futamgyőztes pilóta sorsa is kérdéses.
A korábbi F1-es Ralf Schumacher nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy Ricciardo az Alpine-hoz igazoljon, és elmondta, nehéz dolga lenne, ha meg kellene neveznie Alonso utódját, majd bedobta két német pilóta nevét:
„Aztán ott van a Daniel Ricciardóval kapcsolatos kérdés. Személy szerint nem tudom elképzelni, hogy még esélyt fog kapni a Forma-1-ben. De bajban lennék, ha meg kellene mondanom, hogy kit igazoljon le az Alpine.”
„Persze jelöltek vannak. Mick még nem írt alá szerződést 2023-ra vonatkozóan, tehát ő is egy jelölt. Egy elég gyors jelölt, ahogy azt ti is láthatjátok. És Nico Hülkenberg továbbra is ott van a rajtrács közelében” – fogalmazott Ralf a Sky Germanynek.
Aki az F1-et és a focit is szereti, az talán most bajba került...
Így futotta meg egy problémás autó az F1 egyik legjobb időmérős körét...
Fisichella: Alonsóval egykor egy fiúbanda tagjai voltunk (kép)
Ezzel az autóval indul Kimi Räikkönen a hétvégén (kép)
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.