BRÉKING

Ki ad tesztautót a Pirellinek a 2017-es gumik tesztelésére – 5 csapat van a kalapban!

A Pirellinek meg kell felelnie az FIA követelményeinek. Azonban a széles gumik csak akkor lesznek elérhetőek 2017-re, ha a gumigyártó megfelelően tesztelni tudja előtte. Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója Sanghajban megosztotta a feltételeket a csapatvezetőkkel. Most tehát a csapatokon a sor – ki építi meg a tesztautót?

A 2017-es autók nehezen születnek meg. A Pirelli a 25%-kal nagyobb leszorítóerő miatt megfelelő tesztelési lehetőséget szeretne. Ha ez nem történik meg, akkor az olasz-kínai gumigyártó alá sem írja a szerződést az FIA-val. Azaz a tesztek a garanciái a szélesebb abroncsoknak - tudtuk meg a német AMuS-tól.

Az FIA-nak tehát át kell írnia a szabályokat. A regulák ugyanis normál esetben tiltják a teszteket a szezon során. A Pirelli pedig eredetileg hat vagy két tesztnapot akart – viszont ennek megfelelő autószámmal. Mostanra azonban pénzügyi és időspórolási okokból elfogadták az úgynevezett 25 tesztnapos szabályt. Az FIA és a csapatok pedig majd meghatározzák, mikor és ki jön a sorban a gumiteszteknél.

Ehhez azonban tesztautók kellenek. A sport irányítói most fektetik le a kereteket. Első fázisban a 2012-2014-ig használt autókat tesztelik. A Pirelli a jelenlegi abroncsokat használhatja, de a 2017-es abroncsok szélesebbek lesznek. A második fázisban a Pirelli azt szeretné, ha a csapatok átépített 2015-ös autóit tesztelhetné. A szélesebb abroncsokat csak ezeken próbálnák ki.

Az "átépített" jelző az autók leszorítóerejére utal – azaz reprezentatív adatok kellenének. A csapatok extra leszorítóerőt generálhatnak nagyobb szárnyakkal és oldalsó elemekkel. Így az alváz jobban "tapad" majd az aszfaltra, és mindez kevesebbe is kerül, mintha egy teljes autót kellene építeni.

A felmérés szerint a 11 csapatból öt érdeklődik a tesztautó elkészítésében: a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren és a Williams. Az érdeklődés azonban nem jelenti azt feltétlenül, hogy valójában ennyi autóra fel lehet majd szerelni az új gumikat. A kis csapatok pedig alapból kiestek a költségek miatt. A Pirelli megígérte, hogy a csapatokat km-erenként 200 dollárral kompenzálja, de ez csak apró csepp a tengerben. „Egy tesztkm több mint 1000 dollárba kerül.” – árulta el a Force India.

&feature=youtu.be&t=35m31s

A Mercedes, a Ferrari és a Williams továbbra is ragaszkodik a jelenlegi autókhoz. Attól tartanak, rosszabb futamaink lehetnek, ha jelentősen megnövelik a leszorítóerőt. És van egy másik probléma is. Senki sem akar rengeteg pénzt ölni egy tesztautóba. „A gumikat egy korai fejlődési fázisban kellene tesztelni. Mindenki olyan későn akar tesztelni, amilyen későn csak lehet, amikor a gumik már készen vannak.” – mondja a Mercedes mérnöke.

Érdekes, hogy a Pirelli, az FIA és a csapatok nem tűztek ki határidőt az első fázisú tesztekhez. Úgy tudni, hogy az olasz-kínai gumigyártó titokban továbbra is abban reménykedik, a 2017-es szabályok sosem kerülnek bevezetésre.

A Forma-1 tehát nagy dilemmával áll szemben. Ha a tesztautók túl későn készülnek el, akkor az a Pirellinek is túl késő lesz a tesztekhez. A mérnökök viszont az aerodinamikai fejlesztéseket már a 2017-es szabályokhoz igazították. Emiatt sok csapat szeretné, ha április 30-ig pont kerülne az ügy végére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas szerint sok a nyafogó az F1-ben
Következő cikk A Pirelli július végén gurulna először pályára a 2017-es abroncsokkal!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország