Kezdetleges prototípust kap a McLaren a Hondától a mai filmforgatásra

Kezdetleges prototípust kap a McLaren a Hondától a mai filmforgatásra

A ma Silverstone-ban pályára guruló McLaren-Honda egy kezdetleges prototípussal fog körözgetni, aminek az élettartama csak 800 kilométer.

Mint ismeretes, a mai napon Silverstone-ban gurul pályára először az új V6-os Honda motorral felszerelt McLaren. Hivatalos információ nincs arról, hogy ki vezeti majd a gépet, de az szinte biztos, hogy nem Jenson Button, vagy Kevin Magnussen pattan majd be a volán mögé. Legalábbis ezek az utolsó információk.

A fő esélyes Stoeffel Vandoorne tesztpilóta lehet, ám a hivatalos megerősítés még várat magára.

Az olasz Omnicorse most arról ír, hogy a ma debütáló Honda motor (0X2) egy kezdetleges prototípus, és annak is a második változata, melynek élettartama 800 kilométer. A Honda versenyt fut az idővel, emiatt minden lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy éles körülmények között is megvizsgálja, tesztelje és ellenőrizze az egységét.

Ez a bizonyos Honda 0X2 eddig csak laboratóriumi környezetben lett tesztelve, de most a japán mérnököknek lehetőségük adódik arra, hogy mozgás közben, az autóba beszerelvén is megnézzék a csomagot. Miután ez csak egy kezdetleges prototípus, a megbízhatóság és a teljesítmény nem lesz olyan fontos, mint például a következő változatot illetően.

A Honda 1X1 kódnéven futó továbbfejlesztett motorja a téli teszteken mutatkozik be, amit az 1X2 fog követni. Ez már az az erőforrás lesz, amit február végéig véglegesítenie kell a Hondának a motorszabályok miatt.

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=15m52s

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING