BRÉKING

Kezd kínossá válni az, ami a Williamsnél zajlik a bokszban

Sir Frank Williams csak foghatja a fejét, hogy időről időre milyen hibákat vét a csapata, amiért elsősorban nem ő a felelős.

A legendás brit istállót senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen a Ferrari és a McLaren mellett ők az egyik legsikeresebb csapata a Forma-1-nek.

A szebb napokat is megélt Williams az elmúlt évben visszatalált a helyes útra és noha idén azt várták a csapatnál, hogy harcban lesznek a Mercedesszel, így sem lehetnek túlzottan csalódottak, mivel képesek a dobogóért harcolni.

Az elmúlt hétvégén Belgiumban azonban egy fatális hibának köszönhetően Valtteri Bottasnak esélye sem volt arra, hogy egy remek futamot fusson, noha a harmadik helyről rajtolhatott.

Történt ugyanis, hogy a szerelői gárda egyik tagja figyelmetlenségből egy eltérő keveréket rakott fel az autóra, amiért később a finn bokszutca áthajtásos büntetést kapott.

„Nem engedhetjük meg magunknak az olyan hibákat, mint ez.” – fogalmazott Bottas a brit Autosport hasábjain.

„Ez egy újabb olyan hétvége volt, amiből tanulnunk kell, és meggyőződnünk arról, hogy az ilyen hibák ne fordulhassanak elő újra. Egy biztos, ebből a hétvégéből nem hoztuk ki a maximumot. A tempónk sem volt túl jó a legjobbakhoz képest, de még így is több pontot kellett volna szereznünk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A gamerek már dörzsölhetik a tenyerüket! A YouTube kinyírja a Twitchet? Egyértelmű hadüzenet! Mi csak jól járhatunk ezzel… Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. augusztus 26.

A Williams számra az egyik fő gyenge pontot az jelentette, hogy az abroncsok hőmérséklete nem volt ideális az első etapban. A csapat azt várta, hogy az elsődleges gumik teljesítenek majd a legrosszabbul, de épp ennek az ellenkezőjét láthattuk.

„Valami oka van ennek és rá kell jönnünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két év múlva a versenyzők talán újra beleszeretnek az F1-be
Következő cikk Ecclestone-nak kezd elege lenni a Mercedes dominanciájából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország