Kevin Magnussen megkönnyebbülhet: nem kell fizetnie előző menedzserének

Kevin Magnussen számára kedvező ítélet született egy bírósági pereskedés során, ami közte és egykori menedzsere között zajlott. A végzés szerint a dán versenyzőnek nem kell kifizetnie a 2015 és 2021 közti bruttó jövedelmének a 20 százalékát, amire egykori támogatója igényt tartott.

Kevin Magnussen, Haas F1

Fotót készítette: FIA

Korábban a Koppenhágai Városi Bíróság kimondta, hogy Magnussennek fizetnie kell egykori menedzserének, így tehát az ügy váratlan fordulatot kapott. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor kijelentette, a dánnak el kell fogadni, hogy a közte és a milliárdos Anders Holch Povlsen között létrejött társulás részvényeinek 20 százaléka megilleti Dorte Riis Madsent.

Mint ismert, 2016-ban Anders Holch Povlsen volt az, aki a Haas üléséhez segítette Magnussent a szponzorációs pénzeivel, így az egyezkedésekből ekkor már kimaradt a dán egykori menedzsere. A Legfelsőbb Bíróság határozata egyben azt is jelenti, hogy Dorte Riis Madsennek 540.000 dán korona értékű jogdíjat kell fizetnie a versenyzőnek.

Kevin Magnussen 15 éves volt, amikor 2008-ban Dorte Riis Madsennel együttműködési megállapodást kötöttek. Ebben az állt, hogy a menedzsernek a versenyző pilóta tevékenységéből származó jövedelem 20 százalékát kell megfizetni. Az egyezséget aztán 2011-ben megújították.

Még több F1 hír:

2010-ben céget alapítottak a Bestseller csoporttal karöltve, amelyben Dorte Riis Madsen volt az igazgató, Magnussent pedig alkalmazottként jelentették be. 2015-ben az együttműködés megszakadt, Dorte Riis Madsen távozott az igazgatói pozícióból.

A Legfelsőbb Bíróság bírái azt is megjegyzik, hogy a Bestseller-csoportnak egyértelmű előfeltétele volt, hogy az előző menedzsmenti megállapodás 20 százalékos jutaléka elfogadhatatlan. Ez minden bizonnyal Dorte Riis Madsen számára is nyilvánvaló volt – áll a közleményben.

A vita tárgyát az képezte, hogy Dorte Riis Madsen szerint a 2015-ös távozása után is jogosult volt a 20 százalékos jutalékra a Racing Company cégből, beleértve a 20 százalékos jutalékot a Bestseller-csoport szponzorációs szerződéseit és kifizetéseit is. A bírák azonban nem találtak semmilyen rendelkezést arról, hogy ez a követelés érvényhez jusson.

 

Ez a pereskedés azonban nemcsak Dorte Riis Madsent érintette, hanem Magnussen volt ügyvédjének, Kristian Hoth Paaschburgnak is szerepe volt benne. A bíróság most kijelentette, hogy az ügyvéd felelősségteljesen járt el, amikor tanácsot adott a versenyzőnek a menedzsmenti megállapodásról.

Kevin Magnussen pályafutása során megjárta a McLaren, a Renault és a Haas csapatát, és szereplését mindig nagy médiafigyelem övezte. Az utolsó versenye 2020-ban az Abu Dhabi Nagydíj volt, pályafutását Amerikában folytatja. A Legfelsőbb Bíróság döntése ellen nincs helye fellebbezésnek.

Button a Williamsnél folytatja!


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren trükkös poszttal mutatott egy újabb részletet a 2021-es autójáról
Következő cikk Steiner: Grosjean nem kapta meg azt az elismerést az F1-ben, amit megérdemelt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország