Kevesebb futamot és több csapatot akar az FIA elnöke a Forma-1-ben

Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm elismerte, hogy ha rajta múlna, nem lenne ennyi Forma-1-es verseny, miközben azt egyáltalán nem érti, hogyan csukhatná rá az ajtót a bajnokság az Andretti és a GM közös projektjére.

Mohammed bin Sulayem, President, FIA, Stefano Domenicali, CEO, Formula 1

A 2023-as Forma-1-es szezonban „csak” 22 versenyt rendeznek, miután a tavaszi olaszországi áradások után eltörölték az imolai futamot. 2024-ben már 24 versenyt rendeznek majd Kína visszatérésével, miközben az F1 még mindig úgy érzi, hogy akár 30 versenyt is rendezhetnének egy szezonban.

A versenynaptár bővítése mellett az F1-es sprintfutamok és a sprintkvalifikációk bevezetésével sokkal több olyan része van a versenyhétvégéknek, ahol pontokért, értékes pozíciókért megy a versenyzés. Az FOM legszívesebben még tovább bővítené sprintversenyekkel a naptárat, a sport szabályalkotó testületeként és a bajnokság tulajdonosaként azonban az FIA-nak már így is nehezére esik biztosítani a hétvégék zökkenőmentes lebonyolítását.

„Túl sok verseny és túl kevés csapat van” – nyilatkozta bin Szulajm a Reutersnek. „Tudom, hogy a csapatok legszívesebben azt látják, ahogyan a saját kis szeletük növekszik az F1 közös nyereményalapjából (a közvetítési bevételek miatt), de nekünk egészen más feladatunk van.”

A versenynaptárral kapcsolatos viták mellett a következő időszakot a 11. csapat problémája fogja meghatározni, miután az FIA már rábólintott az Andretti nevezésére, bin Szulajm pedig még mindig nem érti, hogy miért akadékoskodik az F1 és a FOM.

„Nehéz nemet mondani egy olyan csapatra, amelyet már jóváhagyott az FIA. Lehet, hogy most még túlságosan optimistának tűnik, de szerint végül rajthoz állhatnak majd” – mondta bin Szulajm, aki nem érti, miért nem imponál a GM részvétele az F1-nek.

„Az FIA-nak kéne könyörögnie a gyártóknak, hogy lépjenek be, nem pedig azonnal nemet mondani egy érdeklődőre. A célunk az, hogy egy amerikai gyártó a saját motorjával versenyezzen, és szeretném, ha a jövőben egy kínai márka is képes lenne erre.”

„Nem kényszeríthetik a GM-et arra, hogy egy már meglévő csapatot vegyenek meg, csak azért, mert a jelenlegi tulajdonosok nagy profittal ki akarnak szállni a sportból. Nem fogok nevén nevezni senkit, de voltak, akik erre akartak rávenni. Ez nem az én munkám, nem egy ügynök vagyok.”

„A szabályok kimondják, hogy 12 csapat lehet a mezőnyben. Vannak csapatok, akik azt mondják, hogy ez nem is működne, mert logisztikai problémáink lennének, de tényleg erről lenne szó? Team Hollywoodnak már most is van hely” – utalt a Brad Pitt-tel készülő F1-es film képzeletbeli csapatára, az Apexre.

Horner aggódik, hogy a Red Bull pilótapárosa már nem elég erős.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton az ütközés után elmondta, milyen a kapcsolata George Russell-lel
Következő cikk A McLaren megdöntötte a Red Bull rekordját

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország