Két versenyt rendeznének idén Japában? A Honda F1-es főnöke örülne neki, de...

Masashi Yamamoto, a Honda F1 ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy az idei évben „lehetetlenség” lenne két Japán Nagydíjat tartani a koronavírus okozta világjárvány miatt, ugyanis a népesség oltottsága ezt nem teszi lehetővé.

Sergio Perez, Red Bull Racing, 1st position, Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport, and the Red Bull team celebrate in Parc Ferme

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Forma-1 rekordnak számító 23 futamot kíván megtartani az idei évben, és bár a koronavírus okozta világjárvány továbbra is sorra gördíti az akadályokat a szervezők elő, egy ideig úgy tűnt, hogy tartható lehet az elképesztő vállalás az FIA részéről.

A szezon elején azonban több módosítást is végre kellett hajtani – volt olyan versenyhelyszín, amelyet eltoltak későbbre, de akadt olyan is, mint például a Kanadai Nagydíj, melyet teljesen törölni kellett a 2021-es szezonból.

A pótlásokra vonatkozó törekvések már idejekorán megkezdődtek, az FIA keresi azokat a pályákat, melyek alkalmasak lehetnének a kieső helyekre beugrani, és nemrégiben szóba került az is, hogy Japánban akár két futamot is tarthatnának, ezt azonban most Masashi Yamamoto cáfolta.

Még több F1 hír:

„Személy szerint én boldog vagyok, de úgy hiszem, hogy nagyon nehéz lenne két versenyt megtartani Japánban egy repülőút alkalmával a vakcinákkal kapcsolatos problémák miatt, melyek az újfajta koronavírushoz köthetők” – jelentette ki Yamamoto az as-web.jp oldalnak.

„Nagyon boldog lennék, ha képesek lennénk az olimpiai játékokat sikeresen megtartani, illetve ha Suzukában ott lehetne néhány rajongó. Még ha a legrosszabb eshetőség szerint járunk el, és nem engedhetünk be rajongókat, azt akarjuk mutatni mindenkinek TV-n keresztül, hogy erősek vagyunk a hazai pályánkon a Honda utolsó évében.”

„De ezt nem lehet megtenni kétszer, ugyebár? Japánban csupán a lakosság 10 százaléka kapott oltást a koronavírus ellen, szóval nem hiszem, hogy beszélhetnénk erről jelen körülmények között. Ez az én személyes véleményem, de nem hiszem, hogy kétszer is meg lehetne tartani.”

Hamiltonnak könnyebb lenne Verstappen ellen, mint anno Rosberg ellen?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: nincs értelme itt lenni, ha nem a bajnoki cím jár az eszedben
Következő cikk Hamilton: Remélem, hogy 40 évesen már nem fogok versenyezni...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország