Horner: Két versenye maradt Albonnak

Alexander Albon helyzete már a Portugál Nagydíj előtt is kérdésesnek tűnt 2021-re vonatkozóan. Csapatfőnöke, Christian Horner már a versenyhétvége kezdete előtt leszögezte: Albonnak teljesítenie kell, ha jövőre is a csapatnál szeretne maradni.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A hétvége eseményei aligha javítottak Alexander Albon 2021-es reményein. A thai versenyző a Portugál Nagydíjon mindössze a 12. helyen végzett, ráadásul kört kapott csapattársától, Max Verstappentől.

A Red Bull csapatfőnöke elismeri, a vasárnapi valóban nem Albon versenye volt. „Ez nyilvánvalóan nehéz verseny volt a számára. Meg kell vizsgálnunk, miért volt az esetében kiemelkedően magas a gumikopás.”

Még több F1 hír:

„Elemeznünk, kell a következő versenyre pedig erősebben térünk vissza. Szükség volt egy második cserére, mert a hátsó kerekek teljesen elfogytak” – mondta Horner a Red Bull hivatalos sajtótájékoztatóján.

A Red Bull csapatfőnöke is elismeri, fogynak Albon lehetőségei. „A szezonból már nincs sok hátra. Közeleg a szezonnak az a része, amikor döntést kell hoznunk a következő évre vonatkozólag. A következő hetekben erre sor kerül. Tisztában vagyunk a lehetőségekkel” – mondta Horner, aki szerint a következő két verseny számít még bele ebbe a döntésbe.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Arra a kérdésre, ezek közül a lehetőségek közül jelenleg mi lehet a legvalószínűbb, Horner így válaszolt:

„Szerintem minden versenyző, aki jelenleg szabad, a Red Bull versenyzői ülését részesíti előnyben. Szerintem szívesen kivárnak addig, amíg a döntés megszületik” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

A két versenyző közötti különbség a világbajnoki tabellán is hatalmas: Alexander Albon 64 pontot gyűjtött, míg Max Verstappen ennek közel háromszorosát, 162 egységet.

Az FIA reakciója a Hamilton-Petrov ügyre 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Russell: a „Perez tábor” táplálja a pletykákat
Következő cikk Verstappen tegnap új célt talált magának az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország