Két szempontból is nehéz dolga lesz az új F1-es gyártóknak 2026-ban

A 2026-os motorformulának köszönhetően két új gyártó fog belépni a Forma-1-be: az Audi és a Red Bull is teljesen új projekteket indított, azonban Christian Horner szerint két területen is jelentős hátrányban lesznek a fejlesztési időszakban az F1 veterán gyártóihoz képest.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

A Honda kivonulása után a Red Bull a saját kezébe akarta venni a sorsát, és ahelyett, hogy ismét egy külső partner munkájára bízták volna magukat, megalapították a Red Bull Powertrainst. A Red Bull milton-keynes-i bázisán picit több, mint 1 év alatt húzták fel a motorrészleget, és Horner állítása szerint már be is indították az első prototípusukat a tesztpadjaikon.

Nem indult azonban teljesen álomszerűen a Red Bull motorrészlegének története: miután a csapat irányításával kapcsolatos kérdésekben nem tudtak megegyezni, nem számíthatnak majd a Porsche segítségére, és hiába készítettek már működőképes belső égésű motort, az összteljesítményben hasonló szerepet betöltő elektromos motorhoz még segítség után kutat a Red Bull – és itt egyáltalán nem zárták ki, hogy ismét a Hondával lépnek majd partnerségre.

Még több F1 hír:

A Mercedes motorrészlegének főnöke, Hywell Thomas elismerte, hogy a belső égésű motorra vonatkozó szabályok nem változtak meg radikálisan az aktuális motorokhoz képest, Horner pedig éppen emiatt is úgy érzi, hogy egy területen jelentős hátrányban lesznek a Mercedeshez képest.

„Két óriási kihívással néznek szembe az új gyártók” – mondta Horner a Belga Nagydíjon a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján. „Először is, valahogyan le kell dolgoznunk azt a 10 éves hátrányunkat, amivel rendelkezünk a know-how területén.”

„Természetesen ez úgy, hogy a szabályok nem változtak meg teljesen, hanem van átmenet a két formula között, óriási kihívás lesz.”

„Másrészt, minden új gyártónak már a költségsapka keretein belül kell felépítenie az infrastruktúráját, hiszen egy F1-es motorrészleget mindenkinek nulláról indulva kell létrehoznia. Pénzügyileg óriási kihívás, hogy az infrastruktúránkat felhozzuk a mezőny többi tagjának szintjére.”


Váratlan helyen kaphat ülést Daniel Ricciardo 2023-ra – sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alfa Romeo: „Nem sietjük el” a döntést a 2023 utáni jövő kapcsán
Következő cikk 1 milliárd forint messze nem elég ahhoz, hogy készen állj a Forma-1-re

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország