Két szék közül a földre eshet az Alpine, Piastri a McLarenhez szerződhet?
Komoly feladat vár az Alpine-ra a következő hetekben, hiszen meg kell találniuk Esteban Ocon csapattársát a következő szezonra. Bár sokáig szinte biztosnak tűnt Oscar Piastri szerepvállalása, erre most mégsem vehetünk mérget.
Oscar Piastri jelenleg a francia istálló teszt- és tartalékpilótája, de az F2 és az F3 korábbi bajnoka már ott kopogtat a Forma-1 ajtaján. Amikor Fernando Alonso és az Aston Martin hétfőn bejelentette, hogy egymás oldalán folytatják a 2023-as szezontól, a legtöbben egyértelműnek vették, hogy az ausztrál versenyző válthatja főállású pilótaként.
A versenyző és menedzsere, Mark Webber viszont a hírek szerint már meg is egyezett az McLarenhez történő átigazolásról, mert semmiképpen sem szerette volna, ha az Alpine kölcsön adja a Williamsnek a 2023-as szezonra.
Az Alpine eredeti tervei szerint Fernando Alonsóval vágtak volna neki a következő idénynek is és 2024-ben érkezhetett volna a helyére Piastri, most viszont nem lehet tudni, hogy a fiatal versenyző marad-e a francia alakulat kötelékében, esetleg tényleg a wokingiaknál folytatja.
Otmar Szafnauer azonban biztos benne, hogy meg tudják tartani az ausztrált. „Nem avattak be, milyen előzetes megállapodásaik vannak a McLarennel, ha egyáltalán létezik ilyesmi“ - nyilatkozta az Alpine csapatfőnöke a Motorsport.com kérdésére.
„Oscart 2023-ig köti szerződés hozzánk, ha élünk az opciós joggal, akkor 2024-ig. Idén az volt a kötelezettségünk, hogy tartalékversenyzőként alkalmazzuk és ennek eleget tettünk. A program részeként már több mint 5000 kilométert teljesített az autóval, ami jó felkészülés a folytatásra“ - folytatta Szafnauer.
„Mivel ő is és mi is teljesítettük a szerződésben meghatározott feltételeket, így jogilag érvényes a szerződésünk 2023-ra. Nem tudom mit gondolnak, vagy csinálnak a McLarennél, ahogy mondtam, nem vagyok beavatva“ - tette hozzá a csapatfőnök.
Szafnauer arra a kérdésre, hogy jelezte-e már neki Piastri vagy a menedzsmentje, hogy nem szeretne az Alpine-nál versenyezni, elmondta, egyelőre mérlegelik a lehetőségeiket, bármit is jelentsen ez.
„Oscar menedzsere Ausztráliában van, szóval van egy kis időeltolódás. Próbáltam elérni Markot, írtam neki néhány sms-t és e-mailt is, szóval adjatok egy kis időt. Oscar az első számú jelöltünk“ - szögezte le a csapatvezető.
„Most, hogy tisztázódott a helyzet, és Fernando az Aston Martin mellett döntött, Oscarnak már nem kell választania egy gyengébb és egy erősebb Forma-1-es csapat között“ - utalt Szafnauer a Williamses lehetőségre.
A csapat vezetője azt is leszögezte, rengeteg pénzt és erőforrást költöttek Piastri Forma-1-es felkészítésére, így biztosan nem fogják harc nélkül elengedni.
„Sokkal kevésbé pénzügyi, mint érzelmi befektetésről van szó, és arról, hogy felkészítsük őt egy remélhetőleg sikeres F1-es karrierre. Nem minden csapat tesz meg ilyet egy akadémiai versenyzőért, de mi ezt az utat választottuk.“
„Ezt azzal a céllal tettük, hogy a jövőben nálunk versenyezhessen. Ha nem ez lenne a célunk, nem készítettük volna fel valamelyik versenytársunk számára“ - jelentette ki Szafnauer.
„Binotto napjai meg vannak számlálva, már nyáron elveszítheti a munkáját“
Íme a Ferrari legújabb járgánya!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.