Két „nullázás”, a Mercedesnél a legkisebb a különbség – így állnak az időmérős párharcok az F1-ben

Öt futamot követően összegyűjtöttük, hogyan állnak a Forma-1-es időmérős párharcok: a legkisebb különbség a Mercedesnél van, Gasly és Russell egyelőre nullára veri a csapattársát, a mclarenesek közötti állás pedig meglepő lehet…

Két „nullázás”, a Mercedesnél a legkisebb a különbség – így állnak az időmérős párharcok az F1-ben

Eddig öt verseny telt el a 2021-es Forma-1-es szezonból, a következő versenyre pedig Azerbajdzsánban fog sor kerülni jövő héten, ahol egyes fogadóirodák szerint Lewis Hamilton, míg mások szerint Max Verstappen a favorit.

Monaco után pedig összegyűjtöttük, hogyan állnak az F1-es időmérős párharcok. Pierre Gasly és George Russell eddig esélyt sem ad a kvalifikációkon a csapattársának, mindketten jelentősen gyorsabbak „kollégájuknál”.

További híreink:

A legszorosabb párharc a Mercedesé, ahol a középérték mindössze 7 ezredmásodperc, de a McLaren párosa is közeli harcot vív egymással – a pontverseny alapján meglepő, hogy ebben az összevetésben Ricciardo áll jobban.

A csapatot váltó versenyzők közül is csak Ricciardo áll előrébb az időmérős párharcokban, Perez, Sainz, Vettel és a visszatérő Alonso is egyelőre hátrányban van, igaz, Vettel a jelek szerint egyre jobban tud teljesíteni az Astonnal, Sainzot pedig Monacóban a piros zászló fosztotta meg az utolsó gyors körének megfutásától.

Az időmérős párharcok állása:

Verstappen-Perez: 4-1 (középérték: 0,341 mp)

Hamilton-Bottas: 3-2 (középérték: 0,007 mp)

Ricciardo-Norris: 3-2 (középérték: 0,047 mp)

Leclerc-Sainz: 4-1 (középérték: 0,377 mp)

Stroll-Vettel: 3-2 (középérték: 0,105 mp)

Gasly-Cunoda: 5-0 (középérték: 0,536 mp)

Ocon-Alonso: 4-1 (középérték: 0,476 mp)

Giovinazzi-Räikkönen: 4-1 (középérték: 0,368 mp)

Russell-Latifi: 5-0 (középérték: 0,488 mp)

Schumacher-Mazepin: 4-1 (középérték: 0,518 mp)

Alfa Romeo: Giovinazzi már nem Räikkönenre koncentrál…

megosztás
hozzászólás
Alonso speciális szabályokkal tenné izgalmasabbá az utcai versenyeket
Előző cikk

Alonso speciális szabályokkal tenné izgalmasabbá az utcai versenyeket

Következő cikk

McLaren: a sprintkvalifikációs hétvége „eltérő megközelítést” igényel majd

McLaren: a sprintkvalifikációs hétvége „eltérő megközelítést” igényel majd
Hozzászólások betöltése