„Két Fernandóval az Aston Martin második lenne...”

Nelson Piquet úgy gondolja, hogy Lance Stroll nem elég erős fejben a Forma-1-hez, mivel gyerekkorában elkényeztették, míg Christian Fittipaldi szerint két Fernando Alonsóval az Aston Martin második lenne a konstruktőrök között.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Továbbra sem csitulnak a pletykák Lance Stroll esetleges visszavonulása kapcsán, hiszen a hírek szerint a fiatal kanadai pilóta három alkalommal is be akarta már dobni a törölközőt, ám édesapja mindhárom alkalommal visszautasította a kérést.

Christian Fittipaldi szerint a hatalmas szakadék a két csapattárs között abban is tetten érhető, hogy két Alonsóval az Aston Martin most a konstruktőri második helyen állhatna, míg Stroll-lal a volán mögött valószínűleg a negyedik pozíció sem lesz meg.

„Ha egy másik Fernando versenyezne ott az Astonnál (Lance helyett), az Aston valószínűleg második lenne a konstruktőri bajnokságban. Egészen más, mint a negyedik pozíció.”

Nelson Piquet szerint azért is alakulhatott ki ez a jelentős különbség kettejük között, mivel szerinte Strollt elkényeztették az egész élete során, mindent megkapott, amit csak akart, és ennek a mentális hatása most érezteti a hatását.

„Ez egy bonyolult helyzet, mert mindene megvan, amit akar, amire szüksége lehet. Egyetlen csettintésre mindent megkap. És ott van mellette Alonso is, igaz? Elpusztítja őt.”

„Ő egy olyan fickó, akinek mindig mindent 'kézbe adtak'. Bizonyára 'fejben' nincs meg az a fajta keménysége, ami a többi versenyző 90 százalékának megvan. Ráadásul itt van ez az 'Alonso-hatás' ami bonyolult.”

Úgy látszik, hogy Fernando Alonso mindenkinek a tiszteletét kivívja az idei szereplésével, hiszen az Aston Martin-pilótát Max Verstappen is csodálja…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Netflix és a Forma–1 újbóli találkozása: ezúttal egy élő sportesemény keretében
Következő cikk FIA: „Hiba” lenne büntetni a Red Bullt a dominanciája miatt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország