Motorsport.com hírek

Két F1-es nagydíjat akar Kínában a Liberty Media

A Liberty Media célja, hogy Amerika mellett Kína is két nagydíjjal rendelkezzen a Forma-1-ben. Természetesen egy utcai helyszínről lehet szó, akárcsak Miami esetében.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Sebastian Vettel, Ferrari, talk to media

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Sebastian Vettel, Ferrari, talk to media

Andrew Hone / Motorsport Images

Az amerikaiak nagyon nagy pénzt fizettek a Forma-1 megvásárlásáért, így semmi fura nem lehet abban, hogy gyakorlatilag minden nap bevezetnek valami új dolgot a sportban, javítván a kategória megítélésén, modernizálván azt, miközben új rajongókra, valamint szintén új bevételi forrásokra tesznek szert.

A Libert Media piac szempont szerint is gondolkozik, így nem véletlen, hogy USA mellett Kínában is javítani akarnak a helyzetükön. Erről Chase Carey, a Forma-1 főnöke beszélt.

„Kína és USA kétségtelenül a világ nagyobb gazdasága. Mindkét országban csak a felszínt érintettük, és még nem merítettük ki ott a sport potenciálját.”

„A fejlődés elmozdítása érdekében Kínában reformokra lenne szükség, valamint kínai partnerekre, akik segíthetnek az F1-nek a navigálásban az adott piacon.

„Meg kell találnunk a módját arra, hogy azon rajongókhoz forduljunk, akiknek eddig még nem volt esélyük megtapasztalni a Forma-1 világát. Minden platformon ott kell lennünk.”

„Az első lépés az, hogy visszatérjünk a CCTV televíziós programba, amiből a Forma-1 évek óta eltűnt. A Ten Cent internetes cég segítene abban, hogy a fiatalabb közönséget elérjük a digitális platformokon keresztül.”

És akkor jöhet a két kínai futam is…

„Igen, persze reméljük, hogy lesz egy második nagydíjunk Kínában, valamint Amerikában is.”

Egyébként Kína mellett ott van Vietnam is. 

"Vietnam egy nagyon izgalmas ország. Egy ország, ami megragadja a világ képzeletét, és sok esetben épp az a hely, ahol lenni szeretnénk." - folytatta Carey.

"Szerintem nagyon izgatottak vagyunk a lehetőséget illetően, hogy Ázsiában tovább növekedjünk, és egyértelműen lelkesek vagyunk a vietnami tárgyalásokkal kapcsolatban is."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda jelentős előrelépés előtt a Forma-1-ben?
Következő cikk Dimenzióugrás az Alfa Romeo Saubernél, a bokszban is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország