BRÉKING

Két DRS-zóna Silverstone-ban, Mansell a negyedik versenybíró

Az FIA két DRS-zónát jelölt ki a 2014-es Brit Nagydíjra, melyek különálló mérési ponttal rendelkeznek. A negyedik versenybíró ki más lenne, mint az 1992-es brit világbajnok.

A II. világháborúban reptérként használt létesítmény alkalmas arra, hogy két olyan DRS-zónát alakítsanak ki rajta, melyek saját mérőponttal rendelkeznek. Az első zóna mérőpontja 25 méterrel a 3-as kanyar előtt van, aktiválni 30 méterrel az 5-ös hajlat után lehet. A második mérési pont a 11-es kanyarban van, míg az állítható hátsó szárnyat 55 méterrel a 14-es kanyar után lehet kinyitni.

Apróbb változtatások is történtek a pályán: eltávolították a műfüvet az 5-ös, a 8-as, és a 9-es kanyar kijáratából. Meghosszabbították a falat a 6-os kanyar előtt, a versenyzők balján. Javítottak a vízelvezetésen több ponton is.

Az 1992-es világbajnok Mansell 187 nagydíjon indult, 32 pole-t, 31 győzelmet szerzett. 1993-ban a tengerentúlon is bajnok lett a CART-ban. Rendszeresen feltűnik stewardként, a Brit Nagydíjon is ő volt a negyedik versenybíró. Mansell mellett Paul Gutjahr, Jose Abed, és Charlie Whiting lesz szolgálatban ezen a hétvégén.

forrás:FIA

britdrs

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eljött a nők ideje a Forma-1-ben?
Következő cikk Monza nem adja fel, és nem akar kikerülni a Forma-1 naptárjából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország