Két DRS-zóna lesz Szocsiban, Danny Sullivan a negyedik bíró

Két DRS-zóna lesz Szocsiban, Danny Sullivan a negyedik bíró

Az FIA két DRS-zónával "ünnepli" Szocsi debütálását a Forma-1-ben. A negyedik versenybíró szerepét Danny Sullivan kapta.

Az első DRS-zóna mérési pontja a célegyenes végén található, aktiválni az 1-es kanyart követően lehet. A második zóna mérési pontját a 10-es kanyar előtt helyezték el, nyitni a 10-es és 11-es kanyar között lehet majd a hátsó szárnyat. A boxban 80 km/óra a megengedett sebesség a hétvége folyamán.

A negyedik versenybíró Danny Sullivan, aki 1983-ban debütált a Tyrrell színeiben, és mindössze egyetlen szezont ment a Forma-1-ben. Legjobb eredménye egy ötödik hely volt Monacóban. 1984-ben visszatért az Államokba, majd egy év múlva megnyerte az Indy 500-ast: egy 360 fokos megpördülés után visszaelőzte Mario Andrettit és az első helyen ért célba. 1988-ban az Indy Car World Series bajnoka lett.

1994-ben a harmadik helyen végzett Le Mansban a Porsche versenyzőjeként, majd 1995-ben befejezte a nyitott karosszériás versenyzést. Négyszer indult Le Mansban, legutóbb 2004-ben. Társai Radovan Novak és Dr. Gerd Ennser lesznek az FIA kötelékében.

drsszocsi
forrás:FIA

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING