Két DRS-zóna lesz Austinban, jobb látási viszonyok a pályán

Két DRS-zóna lesz Austinban, jobb látási viszonyok a pályán

A negyedik versenybíró pedig Derek Warwick lesz. Érdekesség, hogy Silvia Bellot személyében egy nő is helyet foglal a stewardok között.

A COTA-n idén is két DRS-zóna lesz: az első a 11-es és 12-es kanyar között, a második pedig a célegyenesben. Az első mérési pontja 150 méterrel a 10-es kanyar után található, aktiválni 320 méterrel a 11-es kanyar után lehet. A második zóna mérési pontja 65 méterrel a 18-as kanyar után van, nyitni pedig 80 méterrel a 20-as kanyar után lehet a hátsó szárnyat.

Történt pár változtatás is a pályán, mely harmadik alkalommal szerepel a naptárban: a 10-es kanyar külső oldalán található bukótér egy részében kavicságy váltotta az aszfaltot. A látási viszonyokat pedig a talaj közelében elhelyezett világítópanelekkel javítják.

Warwick kapta a negyedik versenybíró szerepét: 1981 és 1993 között ment a Forma-1-ben, és négyszer állt a dobogón. A Toleman, a Renault, a Brabham, az Arrows és a Lotus versenyzője volt. 1992-ben a Peugeot-val lett sportautó-világbajnok. Ugyanabban az évben nyert Le Mans-ban is.

usadrs
forrás: FIA

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING