BRÉKING

Két csiszolatlan gyémánt a nagyon-nagyon erős Toro Rossónál?

A faenzai istálló egyre jobb és jobb erőben van, miközben több szempontból is biztatóak a kilátások a csapatnál.

A Toro Rosso jelenleg csak a 7. helyen áll a konstruktőrök versenyében, de az olaszok bizakodhatnak, hiszen egészen az 5. pozícióig szoros a verseny az istállók között: 6. Lotus (35 pont), 5. Force India (39 pont).

A csapat továbbra is lehetségesnek tartja azt, hogy megszerezzék a bajnokság végén az 5. helyet, ami jelen pillanatban azt jelentené, hogy követlen az „anyaistálló” (Red Bull) mögött végeznének.

„Az elmúlt években mindig is azt mondtam, 2016-ban a csapatnak normál helyzetben harcban kellene lennie az első öt helyért a konstruktőrök versenyében.” – fogalmazott Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke a motorsport.com kérdésére.

„A szezon elején úgy gondoltam, hogy ez idén lehetséges lehet, mert láttam az autót tesztelés alatt, és ismertem az eredményeket a szélcsatornából. Pontosan emiatt meg voltam győződve arról, hogy elérhetjük ezt a célt.”

„Továbbra is azt mondom, hogy képesek vagyunk mindezt végrehajtani, mert a követlen versenytársak nincsenek messze, de pontokat kell gyűjtenünk, mert máskülönben nincs esélyünk.”

A Toro Rosso számára a megbízhatóság jelentheti a kulcsot a sikerhez. Idén eddig 9 olyan futam volt, amikor az egyik autójuk nem ért célba, miközben 10 futamon vagyunk túl…

„Egy nagyon-nagyon jó autóval rendelkezünk, és két rendkívül magasan képzett pilótánk van, akik fantasztikus munkát végeznek. A csapat folyamatosan fejlődik, és egyre jobbak vagyunk, de a megbízhatóság komoly gondot okoz.”

„Nem lehetünk elégedettek azok a futamok miatt, amikor is kiestünk egy ilyen gond miatt. Ez nagyon-nagyon frusztráló, különösen azok után, hogy láttuk, mi volt a gond, amikor nem értünk célba.”

„Ausztráliában, ahol Max számomra eddig az egyik legjobb versenyét futotta, sajnálatos módon egy motorprobléma miatt nem tudott célba érni. Ha ez nincs, a hatodik, vagy a hetedik helyen ér célba. Ebben biztos vagyok!”

„Hasonló volt a helyzet Kínában is, amikor azt hiszem, két, vagy három körrel a vége előtt a motor miatt kiestünk. Szinte minden versenyen voltak gondjaink, és nem csak a motorral. A csapatunk is követett el hibákat. Volt egy Silverstone-ban is, amikor egy rosszul rögzített csavar miatt Carlos autója megállt.”

„Majd ott volt Carlos autója Bahreinben… Ott is a csapatunk hibázott, szóval sok munka áll előttünk. Csak remélni tudom, hogy a szezon második felében gyakrabban láthatjuk meg a kockás zászlót.”

„Az autónk aerodinamikailag nagyon jó. Néhány gyors kanyarban egy szinten vagyunk a Mercedesszel, és nem vagyunk sokkal lassabbak náluk. Ha ezt nézzük, kitűnő munkát végeztünk. Ha Mercedes motorral versenyeznénk, akkor közel lennénk a dobogóhoz, és néha harcban is lennénk érte.”

„A valóság azonban az, hogy jelenleg messze vagyunk ettől. Ennek ellenére nagyon koncentráltan dolgozunk, és csapatunk még mindig nagyon motivált, mert előbb-utóbb jönni fognak a jó eredmények.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Lotus-Renault párosítás garancia lehet a sikerre!
Következő cikk Ricciardo: Gyerekként mindig Spa-ban versenyeztem a játékvilágban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország