BRÉKING

Két csapat ki tudja trükközni a guminyomást! Az FIA most akarja bezárni a kiskaput!

A Kínai Nagydíjon már nagyon gyanús volt. A McLaren írt is egy kérelmet, melyben magyarázatot kértek az FIA-tól. A Világtanács keresi a megoldást. Hogy miért? Mert két csapat legális trükköt talált, amivel csökkenteni tudják a guminyomást.

Vajon a Pirelli miért ír elő folyamatosan magasabb és magasabb nyomást az első abroncsokra? Sanghajban és Szocsiban 23 PSI-s nyomást rendeltek el az első kerekekre. Erre a kérdésre két lehetséges válasz van: korábban az autók még sosem generáltak ekkora leszorítóerőt az első tengelyen vagy a Pirelli egyszerűen csak a 100 kg-os pluszsúly miatt aggódik.

Azonban van itt még egy ok a német AMuS szerint. A csapatok ugyanis egy olyan technikát fejlesztettek ki, amivel a rajtnál mért nyomás verseny közben nem nő olyan durván, mint ami az abroncsok felmelegedéséből következne. Normál esetben 1.5 PSI-s növekedést kellene mérni. Emiatt kezdetben a Pirellinél azt gondolták, hogy a szóban forgó csapatok tartani tudják a kiindulási nyomást. Azonban az Orosz Nagydíj óta világos, hogy ezek a csapatok trükköznek.

Az FIA és a Pirelli figyeli a guminyomást a verseny alatt is, hiszen a csapatoknak ezeket az adatokat át kell adni a felügyelő szerveknek. A szenzorok folyamatosan mérik a nyomást. Két csapatnál így jöttek rá, hogy a nyomás az első abroncsokban menet közben 2 PSI-t csökkent.

Ez egy topcsapatra és egy középmezőnybeli csapatra igaz. A paddockban azóta is megy a találgatás, hogy ki lehet ez a két szemfüles istálló. A Ferrari a Mercedesre gyanakszik, de az ezüstnyilak ezt tagadták. „A nyomás csökkentésének a véleményünk szerint túl sok negatív mellékhatása lenne.”

A másik gyanúsított a Force India. A csapatmenedzser, Andy Stevenson azonban tagadta. „Ehhez precízen megmunkált abroncsokra lenne szükség légszelepekkel és bemélyedésekkel, hogy a gumi hőmérsékletét szabályozni lehessen.” Így most a vádlottak padján maradt a Red Bull és a Toro Rosso...

A McLaren azonnal az FIA-hoz  fordult a kérdéssel. Ez egy bevett gyakorlat a Forma-1-ben, hiszen így tudhatják meg, mivel trükköznek a riválisok. Ráadásul a megoldást akár még be is lehet tiltatni az FIA-val. A McLaren szerint erre a duplafalú felni lehet a magyarázat, ami a nyomás egy részét menet közben elnyeli egy kamrában. Az FIA szerint azonban ez a megoldás illegális lenne.

Tehát bármi is csökkenti a guminyomást 2 PSI-vel, nyilvánvalóan szabályos. És ez egy komoly előny, ha működik. Hiszen az abroncsok kisebb nyomással nagyobb felületen érintkeznek az aszfalttal. Ez tulajdonképpen körönként négy tizedet hozhat a konyhára.

Azonban nem csak a csapatoknak probléma, hogy nem ismerik ezt a trükköt. A Pirelli sem túl boldog, hiszen így a nyomást magasan kell tartani, ami még több kritikához vezet – ugyanis akik ezen az értéken mennek, azoknak alacsony a tapadása.

A csapatfőnökök rendszeres versenyhétvége előtti, szerdai ülésén, már röviden át is beszélték a témát az FIA versenyigazgatójával, Charlie Whitinggal. Az FIA tudni akarja, a mozgó autóknál a csapatok hogy tartják be a vonatkozó korlátozást a jövőben. A Pirelli is örülne egy ilyen megoldásnak. Ma a mérnökök még egyszer összeülnek, hogy 2017-re kidolgozzanak erre egy megoldást.

A mozgó autó még részletesebb mérése logikus megoldásnak tűnhet, de vannak kockázatai. Először is minden autót az FIA által előírt és kalibrált szerkezettel kellene felszerelni. Ez csapatonként 150.000 euróba is kerülhet. És akkor ott a kockázata annak, hogy igazságtalan büntetések születnek.

Továbbá a következő kérdéseket kell még tisztázni: Mi történik egy biztonsági autós fázis alatt, amikor egy autó épp jön ki a bokszból, és egy lassabb versenyző feltartja a másikat? A nyomás ekkor mindig messze a határérték alá esik. Nem olyan könnyű meghatározni, hogy a körülmények okozzák-e a nyomás esését vagy pedig maguk a csapatok szándékosan befolyásolják-e az értéket...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb nagy holland tehetséget szerződtetett a Red Bull
Következő cikk Alonso reméli, a Red Bull döntése nem vágja tönkre Verstappen, vagy Kvyat karrierjét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország