Keszthelyi Vivien: Van esélyem a Forma-1-re
Keszthelyi Viven hisz abban, hogy a kemény munkának és tehetségének köszönhetően elérheti álmát és a Forma-1-ben versenyezhet.
Keszthelyi Vivien a marie claire magazinnal beszélgetett, ahol olyan témák is felmerültek, mint a Forma-1 világának keménysége, a balesetek és sérülések veszélye, és természetesen a Forma-1-es álom is. Vivien azt is elárulta, hogy barátja, David édesapja, az az Ralf Schumacher is megdicsérte a magyar pilótát, aki szerint van esélye a Forma-1-re.
„Látott minket versenyezni, amikor David ellen versenyeztem Ázsiában, és azt mondta, hogy őt is megleptem az első Formulaautós versenyeimen azzal, hogy nálam jóval tapasztaltabb pilótákat is meg tudtam előzni. Azt mondta, hogy ki meri jelenteni, hogy van esélyem a Formula–1-re. De azt is hozzátette, hogy a Formula–1 világa nagyon kemény, nagyon sok benne a pénz, a politika, és a tehetség ugyan nagyon sokat jelent, de nem mindent. Mindig kell a képességek mellé egy erős szponzor, támogató is.”
Vivien a balesetek kockázatáról is beszélt, ugyanakkor szerinte ezt egy pilótának vállalnia kell, mert ha nem tudja félretenni a veszélyt, akkor nem is tud eredményes lenni a pályán. A kemény edzés és a koncentráció a kulcsa a sikernek a motorsport világában.
„A Forma–1-ben az ütközés gyakori eset, nemrég a barátom unokatestvére, Mick Schumacher is ütközött egy nagyon nagyot. Én úgy gondolom, ha valaki ezt a sportot komolyan gondolja, ez nem fogja megfélemlíteni. De sokan vannak, akik beülnek egy Formula kategóriás autóba, majd ki is szállnak, mert azt mondják, túl sok, túl félelmetes.”
Arról is megkérdezték, hogy mikor láthatjuk őt egy rangosabb formulabajnokságban, ugyanakkor elárulta, hogy ez sok dologtól függ, de már zajlanak a tárgyalások, hogy feljebb lépjen a lépcsőn és ha sikerül megugrani, akkor a Forma-1 kapujába kerülhet.
„Még zajlanak az egyeztetések, és ha minden jól megy, akkor a felkészülést követően lesz lehetőségem a Forma–2-be kerülni. Aztán lehet a Forma–1-ről beszélni egyáltalán.”
„Ha látják, hogy van egy nő a piacon, szeretnék, hogy minél nívósabb sorozatokban induljon. A probléma mindig a pénz, hiszen egy Forma-2-es sorozat is többmillió euróba kerül évente. Hatalmas összeg” – mondja Vivien.
Fotó: vivienkeszthelyi.com
Íme a 2022-es Le Mans összefoglalója:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.