BRÉKING

Keresd a hibát a képen: még az FIA sem hagyja érvényesülni a Renault-t

Suzukában ismét elfoglalták a dobogót a Renault-t motorral hajtott csapatok, miután a Red Bull Racing kettős győzelmet aratott, harmadik helyen pedig Romain Grosjean ért célba a Lotusszal. A címvédő csapat a Renault Sport F1 szakemberét küldte fel a dobogóra, akinek át kellett öltöznie.

Alain Prost, a Renault nagykövete korábban már elpanaszolta, hogy szerinte a francia cég háttérbe szorult, és az általuk szállított motorok nem kapnak eleget a reflektorfényből. A helyzet csak rosszabb lett, mióta az Infiniti a Red Bull főszponzora: még az is felmerült, hogy jövőre átkeresztelik a Renault-motorokat, igaz, állítólag ez mégsem valósul meg.

A Lotus részben a Renault panaszaira akart rágyúrni azzal, hogy ismét gyári csapattá szerettek volna válni, és Enstone lehessen a cég kirakata – természetesen az anyagiak terén is támogatást reméltek.

A Renault számára minden megjelenés fontos, mivel súlyos milliókat ölnek a Forma-1-be – annak ellenére is, hogy 2006 óta befagyasztották a V8-asokat -, és a jövő évi turbók fejlesztése már 120-130 millió eurónál jár. Ennél fogva jogos, ha ragaszkodnak a cég hivatalos színéhez vagy a név szerepeltetéséhez.

Suzukában három Renault-motoros autó versenyzője állt a dobogón, és a Red Bull kedves gesztust tett a cégnek azzal, hogy Remy Taffint, a cég főmérnökét küldték fel a konstruktőr helyett. Az egyetlen gond, hogy az FIA nem engedte meg neki azt, hogy a Renault Sport F1 csapatruhájában, a rikító sárga felsőben álljon fel a dobogóra, és át kellett öltöznie a Red Bull öltözékébe – amin az Infiniti kapja a főszerepet, a Renault logója pedig csak az ujjrészen látható.

Mindez szőrszálhasogatásnak is tűnhet, de egy olyan kőkemény üzletben, mint amilyen a Forma-1, az ilyen apróságok nagyon fontosak, és a cégek PR csapatai minden megjelenésért élet-halál harcot vívnak. A ruhacsere miatt csak a szakértők és a nagyon avatott rajongók tudhatták, ki áll Webber jobbján, és még esetleg a kommentátorok világosíthatták fel a nagyközönséget arról, hogy igazából a Renault-t képviselik a dobogón, nem pedig az Infiniti Red Bull Racinget.

Idén ez volt a negyedik olyan alkalom, hogy a Renault kibérelte magának a dobogót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes szerint nem a motorok döntenek jövőre, az RBR közben gyári csapattá avanzsált
Következő cikk Jövőre olykor el kell majd venni a gázt, de szó sincs visszafogott körözésről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország