Kérdéses a Honda F1-es jövője, Verstappen győzelmét nem is lehetett volna jobban időzíteni

A Red Bull Ausztriában aratott győzelme döntő lehet a Honda F1-es jövőjének szempontjából, ugyanis a japán motorgyártó még nem döntött arról, hogy hosszú távon elkötelezi-e magát az F1 iránt.

Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport celebrates a Honda victory

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Max Verstappen Red Bull Ringen aratott győzelme rendkívül hosszú nyeretlenségig sorozat végére tett pontot, hiszen a holland pilóta előtt utoljára Jenson Button tudott győzni, ez a 2006-os Magyar Nagydíjon sikerült a brit versenyzőnek a Honda csapatával. A japán motorgyártó 2015-ös visszatérése óta pedig ez az első győzelmük.

Viszont az egyértelmű fejlődés ellenére, amelyet a Red Bull oldalán véghezvittek, komoly kérdőjelek sorakoznak a Honda forma-1-es jövője mellett, ugyanis még nem tudni, hogy elkötelezik-e magukat hosszabb távon is a projekt mellett. Arról már az év elején is beszéltek a japánok, hogy a Red Bullal elért sikerük fontos lehet a projekt jövője szempontjából, emellett pedig az is fontos tényező, hogy 2021-ben komoly változtatásokon fog átesni a sport.

Sokáig úgy tűnt, hogy motorfronton is nagy változás lép érvénybe 2021-től, azonban mára már kiderült, hogy a turbó hibrid koncepció marad, csak finomhangolják azt. Eközben a Hondára, ahogy minden más autógyártóra is, nyomás helyeződik, hiszen a közúti autók körében egyre népszerűbb az elektromos motor.

További híreink:

A Honda F1-es projektjének a vezérigazgatója, Masashi Yamamoto így nyilatkozott a Motorsport.com-nak:

„A jövőnk egy kicsit a szabályváltoztatásoktól is függ. Természetesen a szabályokat még nem ismerjük pontosan, és arra is van esély, hogy ezek a mi szempontunkból nem lesznek előnyösek. Tehát természetesen függ tőlük a jövőnk. A Forma-1 a motorsportok topkategóriája. Ez azt jelenti, hogy az F1-nek kell jelentenie a technológia csúcsát – ezt szeretnénk az F1-től.”

A 2021-es szabályokkal kapcsolatos kérdések miatt a Honda több vezéralakja is elutazott Ausztriába előző hétvégén, többek között az ügyvezető alelnök, Seiji Kuraishi is. A hondások a Red Bull menedzsmentjével is találkoztak, velük arról tárgyaltak, hogy meghosszabbítják-e a projektjüket.

A futam után a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert kérdezték meg arról, hogy mit fog csinálni a Honda 2020 után, Horner viszont nem tudott egyértelmű választ adni a kérdésre.

„Tárgyaltunk velük a vasárnapi nap során, a Honda néhány ügyvezetője is jelen volt a tárgyaláson. Kiváló volt, hogy az alelnök itt láthatta a Honda első turbó-korszakos győzelmét. Kiváló teljesítményt hoztunk, és a Honda is nagyon élvezte a versenyt.”

A Motorsport.com arról is megkérdezte a csapatfőnököt, hogy szerinte segít-e ez a győzelem a Honda pozitív döntésében.

„Szerintem egy ilyen nap csak segíthet.” – fogalmazott Horner.

 Az mindenesetre egyértelmű, hogy a Honda első hibrid-győzelme nem is lehetett volna jobban időzítve, hiszen pont a menedzsment szeme láttára győzött Verstappen, pont akkor, amikor a japánok fejesei a projekttel kapcsolatban akarnak dönteni.

A végső döntést a menedzsment természetesen Japánban fogja meghozni, viszont az elnökség hangulata most egészen biztosan sokkal pozitívabb a projekt kapcsán, mint például 1 héttel, vagy 1 hónappal ezelőtt, így akár komoly hatása is lehet az ausztriai Honda-győzelemnek.

A Honda vezérigazgatója, Takahiro Hachigo szóhoz sem jutott a győzelem után, annyira örült.

Még több F1 hír:

„Szóhoz sem jutok, amikor a Honda alkalmazottjainak óriási erőfeszítésére gondolok, akik ebben a projektben részt vesznek, akik mindig hittek magukban, soha nem adták fel, és végül ma győzelmet ünnepelhettek.”

„Ezúton szeretném megköszönni a támogatást a szurkolóinknak. Az ő támogatásuk segít minket abban, hogy haladjunk a végső célunk felé, ami pedig a világbajnok cím megnyerése. Ez a győzelem pedig az első lépésünk a végső cél felé. A jövőbeli sikereinket is szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, akik tényleg a csapatunk részét képezik.”

A sorok között olvasva, Verstappen győzelmét tényleg nem lehetett volna jobban időzíteni, ugyanis ez emlékeztette a Hondát arra, hogy milyen előnyökkel járhat az F1-be való befektetés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen és Leclerc nem beszélnek egymással?
Következő cikk A McLaren csapatfőnöke bízik az F1 vezetőiben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország