Képgaléria: rengeteg kép a barcelonai F1-es teszt ötödik napjáról

Egy nagy képgalériával is készültünk számotokra az ötödik nap után, benne a tesztnap eseményeivel, és természetesen a főszereplőkkel, akik tegnap gurultak pályára.

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14, George Russell, Williams FW42 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A téli tesztsorozat ötödik napja sem volt eseménytelen. A McLaren miatt például két alkalommal is elő kellett venni a piros zászlót. Lando Norris alatt nem volt megbízható az MCL34, de azzal így is a leggyorsabb tudott lenni.

Még több F1 hír:

A Ferrarinál és a Mercedesnél is akadtak gondok, ami miatt Charles Leclerc és Valtteri Bottas is sokkal kevesebbet tesztelhetett a vártnál. Sebastian Vettelnek és Lewis Hamiltonnak ezzel szemben nem voltak gondjaik.

A Williams magához képest remekül teljesített, mert George Russell sok kilométert tett meg az FW42-vel, ami egyre gyorsabb tempót mutat, de még mindig nehéz elképzelni azt, hogy ne az utolsó helyen tanyáznának. Hamarosan erre is választ kaphatunk, akárcsak Robert Kubica versenyképességére.

A Red Bull és a Honda továbbra is nagy kérdőjel. Az osztrákok erősen fogadkoznak, hogy a Mercedes előtt vannak, és a motorjuk képes lehet felvenni a versenyt a Ferrari ellen. Egy biztos, egyelőre az új egység kiválóan teljesít Milton Keynesben, akárcsak a Toro Rossónál Faenzában.

A teszt reggel 9 órakor veszi kezdetét, amit kora este, 18 órakor intenek le. 13 és 14 óra között a pálya zárva tart a pilóták előtt a hivatalos ebédszünet miatt.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ELÉRÉSÉHEZ KATTINTS ERRE A LINKRE!

Képgaléria Barcelonából

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15 Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
George Russell, Williams FW42 mirror reflection
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19  and Lando Norris, McLaren MCL34
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14, George Russell, Williams FW42 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 nose and front wing
Zak Brown, McLaren Racing CEO, Carlos Sainz Jr., McLaren and Fernando Alonso watch the action trackside
Zak Brown, McLaren Racing CEO, Carlos Sainz Jr., McLaren and Fernando Alonso watch the action trackside
Sebastian Vettel, Ferrari SF90 mirror reflection
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Lando Norris, McLaren MCL34
Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport
Marshal waves the red flag
Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15 and George Russell, Williams FW42
Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19 mirror reflection
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, Racing Point F1 Team RP19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Honda filming day at Misano World Circuit
Honda filming day at Misano World Circuit
Honda filming day at Misano World Circuit
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
George Russell, Williams FW42
Ferrari technical detail
Ferrari technical detail
132

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Folytatódik a nagy F1-es téli teszt Barcelonában: Räikkönen és Verstappen is visszatér
Következő cikk Egyre jobbnak szólnak az új F1-es motorok: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország