Galéria

Képeken Leclerc tesztje egy „majdnem” világbajnok Ferrarival

Charles Leclerc délután ülhetett a 2018-as autó volánja mögé, amivel ugyan soha nem versenyezhetett, korábban számos kilométert tett meg vele a teszteken. Ez egy újabb alkalom volt erre, miközben a Ferrari gyakorolta az új biztonsági protokollokat.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Ferrari

A korábbi pletykákkal ellentétben mindkét Ferrari-versenyző megkapta arra a lehetőséget, hogy még az Osztrák Nagydíj előtt teszteljen. Sőt, a munkát Sebastian Vettel kezdhette meg a 2018-as csomaggal, teljesen száraz, ideális feltételek mellett.

Még több F1 hír:

A négyszeres világbajnok régóta várhatott erre a pillanatra, mivel a téli tesztek óta nem vezethetett F1-es autót. Maga az élmény talán kicsit furcsa is lehetett számára, hiszen ez volt az a bizonyos autó, amivel 2018-ban sokáig harcban lehetett a címért Lewis Hamilton ellen.

A helyszín Mugello volt, a Ferrari pályája, ahol idén akár F1-es futamot is rendezhetnek. Ez lehetne az olaszok 1000. versenye a Forma-1-ben, ami még különlegesebbé tenné a mugellói bemutatkozást. Jó esély van rá.

A nap második felében Charles Leclerc ülhetett a volán mögött, aki valószínűleg szintén sok kört mehetett. Az ilyen teszteken nincs kilométerkorlát, ellenben a forgatási napokkal az aktuális autók kíséretében, mint amire ma készül az AlphaTauri Imolában, holnap pedig a Red Bull Silverstone-ban.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

7

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve F1-es győzelmei: egy karrier, mely máshogyan is alakulhatott volna
Következő cikk Elérhetetlen lehet a Red Bull és a Mercedes: mi lesz a Ferrarival?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország