Képekben Leclerc újabb nagy időmérős sikere: megállíthatatlan

Charles Leclerc, a Ferrari csillaga ezúttal az Orosz Nagydíjon szerzett rajtelsőséget, amivel egyre feljebb és feljebb kerül az örökranglistákon, miközben még mindig csak 21 esztendős.

Pole man Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A monacói gyakorlatilag a megérkezésével megragadta a lehetőséget arra, hogy a Ferrari vezére legyen. Ez szép lassan sikerülhet neki, mert Sebastian Vettel láthatóan kissé küszködik az új csapattársa mellett, aki Kimi Räikkönent váltotta a volán mögött. A statisztikák egyértelműen igazolják a Ferrari döntését, de talán még ők sem számítottak arra, hogy a 21 esztendős monacói ennyire jó és gyors lesz.

Charles Leclerc Spa, Monza és Szingapúr után Szocsiban is behúzta az első helyet az időmérő edzésen, ráadásul igen simán. A Ferrari versenyzője senkinek sem adott esélyt, még a csapattársának sem, aki ugyanabban az autóban ül. Charles most ismét az abszolút favorit lehet, de eddig a rajtelsőségeinek legnagyobb részét nem sikerült győzelemre váltania. Vajon most sikerül?

Sebastian Vettel, Ferrari, congratulates Charles Leclerc, Ferrari, on securing pole
Pole starter Charles Leclerc, Ferrari
Pole starter Charles Leclerc, Ferrari
Pole man Charles Leclerc, Ferrari, celebrates with his team
Pole man Charles Leclerc, Ferrari, celebrates
Pole man Charles Leclerc, Ferrari
Pole man Charles Leclerc, Ferrari
Pole man Charles Leclerc, Ferrari
Pole man Charles Leclerc, Ferrari
Pole man Charles Leclerc, Ferrari
Pole man Charles Leclerc, Ferrari
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, congratulates Charles Leclerc, Ferrari, on securing pole
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, congratulates Charles Leclerc, Ferrari, on pole
Front row starters Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and pole man Charles Leclerc, Ferrari
F3 racer Marcus Armstrong presents Charles Leclerc, Ferrari, with the Pirelli Pole Position Award
Charles Leclerc, Ferrari, celebrates pole on the grid after Qualifying
Charles Leclerc, Ferrari, celebrates pole on the grid after Qualifying
Charles Leclerc, Ferrari SF90, and Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, in the pit lane
Pole winner Charles Leclerc, Ferrari, is congratulated by Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1. Jenson Button
Pole winner Charles Leclerc, Ferrari, is congratulated by Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1
Charles Leclerc, Ferrari, celebrates pole position, and receives his Pirelli pole trophy from Robert Shwartzman, PREMA Racing
Charles Leclerc, Ferrari, celebrates pole position, and receives his Pirelli pole trophy from Robert Shwartzman, PREMA Racing
Polesitter Charles Leclerc, Ferrari, second place Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, third place Sebastian Vettel, Ferrari
Polesitter Charles Leclerc, Ferrari, second place Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1
Polesitter Charles Leclerc, Ferrari
Polesitter Charles Leclerc, Ferrari SF90, third place Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Polesitter Charles Leclerc, Ferrari SF90
27

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes tudja, hogy nincs vége, amíg nincs vége
Következő cikk Hamilton rég örült ennyire egy második helynek: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország