Kell aggódnunk amiatt, hogy a Ferrari volt vezére veszi át a Forma-1 irányítását?

A Forma-1 döntése, miszerint lecsapnak Stefano Domenicali szolgálataira a következő vezérigazgatójukként elkerülhetetlenül mind lelkes, mind kétkedő fogadtatásra talált.

Stefano Domenicali, Ferrari General Director

Fotót készítette: XPB Images

Stefano Domenicali mindenképpen a leginkább rátermett választás annak a Chase Careynek a helyére, aki sosem titkolta, hogy a Forma-1 vezéreként nincsenek hosszú távú ambíciói. Az olasz érti a sportágat, hisz az FIA együlésesekért felelős tanácsának elnöke, előtte pedig közel 20 évet töltött a Ferrarinál, ebből hatot 2014-es lemondása előtt csapatfőnökként.

Mivel 2016 óta a Lamborghini vezérigazgatójaként is tevékenykedik, sokat tanult az üzleti világról, az autógyártók szükségleteiről és a modern fogyasztói szokásokról is. Intelligenciája, nyugalma és az, hogy amibe belekezd, azt véghez is viszi, nagy plusz lehet a 2022-es új szabályokkal új korszak elé néző sorozat számára.

Ahogyan manapság mindig, most is megvannak az összeesküvés-elméletek, amelyek Domenicali maranellói múltjára mutatva azt mondják, a vezető nem éppen pártatlanul érkezik a sportba.

Ezt az elméletet csak segíti, hogy a Forma-1 versenyigazgatója, Ross Brawn, szintén a Ferrari volt technikai igazgatója, míg az FIA elnöke Jean Todt, aki Domenicali elődje volt a csapatfőnöki székben.

Az, hogy az FIA és az F1 vezetésében is egy ilyen Ferrarihoz közeli kép alakult ki, a sportág vezetőinek sem kerülte el a figyelmét, egyes hírek szerint Domenicali szerződését csak akkor fogják hivatalosan aláírni, ha Jean Todt garantálja, hogy nem hosszabbít a mostani FIA-vezetés 2021 végén lejáró mandátumain.

Még több F1 hír:

Todt eddig minden jelét megadta annak, hogy a koronavírus-járvány ellenére is távozni fog jövőre lejáró elnöki mandátuma végén az FIA éléről, a Motorsport.comnak beszélt még korábban arról, hogy maradna-e:

„Őszintén szólva nagyon szeretem a munkámat, áldottnak érzem magam, hogy továbbra is van bennem szenvedély és energia. De változtattunk a szabályainkon, hogy mindenki csak bizonyos számú mandátumot tölthessen ki. Nem fogok ezeken újra igazgazni, bár nagyon sokan kérték, nem fogok háromnál több elnöki időszakot végig vinni.”

Annak ellenére, hogy Domenicali ennyire benne volt a Ferrari dolgaiban, hibás lenne azt feltételezni, hogy más szándéka is lenne az F1 egészének jobbá tételén kívül. Az, hogy a Ferraritól 2014-ben azért távozott, mert nem akarta kirúgni az azévi gyenge motorteljesítményért talált bűnbakokat, mutatja, hogy egy, az elveiért kiálló személyiségről beszélünk.

Azóta sok idő eltelt, és nem igazán lenne értelme egy ilyen sokoldalú embernek csak azért visszajönnie, hogy segítsen korábbi csapatán, pláne, mivel utóbbi éveiben fő célja az volt, hogy a Lamborghinit egy olyan sportkocsimárkává változtassa, amely közvetlen riválisa a Ferrarinak és ebben nagyon is jó munkát végzett.

Podium: second place Kimi Raikkonen, Lotus F1, Race winner  Fernando Alonso, Ferrari, Stefano Domenicali, Team Principal, Ferrari, third place Felipe Massa, Ferrari

Podium: second place Kimi Raikkonen, Lotus F1, Race winner Fernando Alonso, Ferrari, Stefano Domenicali, Team Principal, Ferrari, third place Felipe Massa, Ferrari

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Az új Concorde Egyezményről való megbeszéléseken a csapatok, az FIA és az F1 között éles vita volt arról, ki jöhessen egyáltalán szóba az F1 élére a jövőben, hisz az utóbbi években Toto Wolffot és Christian Hornert is hírbe hozták a szerepkörrel kapcsolatban Domenicali mellett.

Végül abban egyeztek meg, hogy a személyes érdekek háttérbe szoruljanak, hogy a Forma-1 vezérének senkit nem fognak kinevezni, aki az elmúlt két évben bármelyik csapatnál dolgozott. Ez Wolff és Horner előtt azonnal lezárta az ajtót, egyes csapatok el is nevezték ezt a „Toto Wolff-záradéknak”, mivel ez akadályozta meg, hogy a Mercedestől azonnal hatalmasat ugorjon. Ha a csapatoknak a két év megfelelő szünet a sporton kívül vezető pozíció betöltése előtt, Domenicali hat évével csak nem lesz bajuk.

Arra kell összpontosítani, mit hozhat Domenicali az F1-nek a jövőjébe, nem arra, hogy a múltja esetleg vörös ködöt fúj a látóterébe. A szenvedélye, az esze és az alkalmazkodóképessége, ami új piacokra és szélesebb közönséghez viheti el a Forma-1-et, megvan.

Igen árulkodó például, hogy tavaly a zsúfolt napirendjébe belefért, hogy a Playstation Gran Turismo World Finalsra elutazzon Monacóba, ahol a Lamborghini egyik, a játékban szereplő modelljét ő mutatta be. Kevés vezérigazgató fektetett volna ebbe bármennyi időt és energiát, holott ez az ismérve valakinek, aki tudja, hogy a ma fiatal rajongói a holnap vásárlói, és ez csak jó jel lehet az F1 jövőjét nézve.

Stefano Domenicali lesz az F1 új vezérigazgatója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton felkerült a Time magazin A világ 100 legbefolyásosabb emberének listájára
Következő cikk Leclerc már várja a szocsi hullámvasutat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország