Kedvező körülmények Bahreinben, de a teszt drágább, mint Barcelonában

Kedvező körülmények Bahreinben, de a teszt drágább, mint Barcelonában

Ezt állítják az anyagilag "érzékeny" csapatok, melyeknek nem tetszik a döntés, hogy két téli teszt is Bahreinbe került. Bernie Ecclestone ígérete sem teljesült, és felárat kell fizetni a felszerelésért, ami a királyságból utazik Ausztráliába.

Hamilton szerint a bahreini téli teszt volt "minden idők legszebbje". A vendéglátásra nem lehetett panasz - ezt nekünk is volt szerencsénk megtapasztalni -, és az időjárás is sokkal kedvezőbb volt a jerezi vagy barcelonai klímához képest: folyamatosan 22 és 28 Celsius között volt a levegő, csak a heves szél kavart be olykor. Ecclestone a tesztekből is pénzt akar csinálni, és Bahrein ideális helyszín ehhez, de a kiscsapatok vitatkoznak az állítással, miszerint nyolc nap Bahreinben nem drágább nyolc napnál, amit Barcelonában töltenének.

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a kis- és középcsapatok számára félmillió euró többletet jelent a bahreini kiruccanás, míg a nagycsapatoknak egymilliót, vagy többet. Utóbbiak rendszeresen reptettek alkatrészeket vagy fejlesztéseket a központból, és ez jelentősen többe kerül, mintha közúton juttatnák el Európán belül Barcelonába.

Egy napra 46 ezer euróba kerül a pályabérlés Bahreinben, ami hasonló szinten van Barcelonával, de a katalán helyszín esetében 30 százalékos részesedést kapnak a jegyeladásból. A Circuit de Montmelón rendre tömve vannak a lelátók, míg a BIC-en könnyedén meg lehetett számlálni nézőket a célegyenesben, már ha voltak - és azt sem tudni, fizettek-e belépőt.

Ecclestone azt ígérte a csapatoknak, hogy nem kell felárat fizetni a felszerelés szállításáért, amit Bahreinből egyenesen Melbourne-be szállítanak. Mint kiderült, kilónként 9.9 dollárt kell fizetni. Ehhez jön még a csapattagok repülőjegye és 12 napos elszállásolása Bahreinben.

Korábban a csapatok rendelkeztek a tesztek felett, de tavaly májusban átadták a jogokat Ecclestone-nak. A szervezést azóta ugyan visszaadta a csapatoknak, de ő dönt a kérdésben, ki és milyen körülmények között tesztelhet. Minderről a Stratégiai Csoport ülésén döntöttek, melyből teljesen ki vannak zárva a közép- és kiscsapatok: a Ferrari, Red Bull, Mercedes, McLaren, Williams, Lotus van benne.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING