Karácsonyra kiderülhet, lesz-e Forma-1-es csapata Andrettinek

Michael Andretti abban reménykedik, hogy „a következő pár hétben” kiderül, csapata csatlakozhat-e a Forma-1-hez vagy sem.

Micheal Andretti,retti Autosport

Az amerikai csapatról már régóta hírlik, hogy a királykategóriába vágyik, tavaly az Alfa Romeo/Sauber projektet szerette volna felvásárolni, ez azonban kútba esett, a hinwili cég pedig inkább az Audival állapodott meg, akiknek gyári csapata lesznek 2026-tól.

Andretti mindeközben kemény csatának néz elébe, ha a Forma-1-be szeretne kerülni csapatával. A paddockban kevesen támogatják nyilvánosan projektjét, még ha az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm maga támogatja is a dolgot.

Andretti múlt héten fektette le a csapat jövőbeni új főhadiszállásának alapkövét Indianapolisban, amelyből a cég összes motorsport-projektjét szeretnék irányítani. Egyelőre az IndyCar és IMSA-alakulatok kerülnek ide, majd, ha készen lesz, de a Formula E és Extreme E istállók központjai is lesz és még további csapatok székhelye is lesz.

Még több F1 hír:

„Ez nem csak az IndyCarról szól. Ezzel olyat akarunk csinálni, amit még senki. Az autóversenyek minden változatában ott akarunk lenni, Le Mans-tól Monacón át az Indy 500-ig és a Daytona 500-ig, mindezeket pedig egy fedél alatt. Ez a nagy cél és sok tervünk van azzal kapcsolatban, hogy hogyan valósítsuk meg” – nyilatkozott az IndyStarnak a csapatfőnök.

Andretti csapatának Forma-1-be kerülésének legnagyobb akadálya a sorozat kereskedelmi modellje, elsősorban a pénzdíjak elosztása a jelenlegi résztvevők között. Ez az elmúlt években nagyjából kiegyenlítődött, de továbbra is a tíz csapat között oszlik meg.

 

Az Andretti érkezésével ez tizenegyre nőne, így a már most a sorozatban résztvevő csapatok pénzdíjának csökkenését eredményezve. Emiatt nem igazán szeretnék a jelenlegi csapatfőnökök újoncok érkezését.

Egy kitétel szerint mindenkinek, aki a Forma-1-hez akar csatlakozni, kezdetnek 200 millió dolláros „felhígulásellenes” díjat kéne fizetnie, amivel ezt ellensúlyozná. Toto Wolff korábbi becslése szerint ezzel együtt egy új csapat behozatala a sorozatba dollármilliárdos művelet, bár úgy néz ki, Andrettinek meglehet az ehhez szükséges pénz.

A csapatfőnök az alapkőletételi ceremónián mondott beszédében megköszönte Mark Walternek, a Guggenheim Partners nevű befektetőcég vezérigazgatójának támogatását. A cég vagyona 282 milliárd dollárra tehető, míg Walteré ötmilliárd dollárra és tagja a csoportnak, amely megvásárolta a londoni Chelsea FC-t.

Hogy pontosan mi a helyzet az Andretti Autosport F1-nevezésével, azt nem nagyon tudni, de Andretti úgy fogalmazott arról, mikor várható döntés róla: „Remélhetőleg a következő pár hétben meglesz. Nagyszerű karácsonyi ajándék lenne.”


Ducati: Rossi ártott az istálló imázsának

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es csapatvezetői körkép: ki mióta irányítja jelenlegi istállóját?
Következő cikk Ki marad és ki távozhat a Ferraritól Vasseur érkezésével?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország