Kai Ebel Sebastian Vettelről: „Minden fejben dől el”

Sebastian Vettel rajongói aggódhattak négy futamot követően, mivel a német nulla ponttal állt az Aston Martinnal. Monacóban viszont ötödik lett, míg Bakuban már a második helyen intették le. A német RTL legendás riportere, Kai Ebel így vélekedik a helyzetről.

Sebastian Vettel, Aston Martin, 2nd position, celebrates on the podium

Zak Mauger / Motorsport Images

A monacói ötödik hellyel Vettel bizonyította, hogy ha minden adott, bízik az autójában, és össze tudja rakni a köröket, akkor még mindig tudja, hogyan kell gyorsan F1-es autót vezetni. Majd jött a következő villanás. Második hely a kaotikusra sikerült Azeri Nagydíjon.

Az RTL riportere, Ebel is örült ennek az eredménynek, és a következőket írta a Sport1 AvD Motor & Sport magazinjában: „Vettel mindent jól csinált Bakuban. Nem veszítette el a fejét a nehéz városi pályán, és érezte, hogy valami nagyot alkothat.”

Még több F1 hír:

„A favoritok lényegében egyesével intettek búcsút, ezt pedig Vettel ki tudta használni. Az utcai futamok mindig valami különlegeset jelentenek. Türelmesnek kell lenned, és ő az is volt.” Ebel amondó, hogy ezek után újra a régi bajnokot láthatjuk majd versenyezni.

„Szinte verhetetlen volt néhány évig, és nyert négy bajnokságot. Akkor magabiztosan járkálsz a paddockban. Utána viszont egy olyan csapathoz került, ahol valaki elkezdett vele kibabrálni. Ilyenkor csökken az önbizalmad és kétkedni kezdesz.”

„Neki ebből kellett visszajönnie. Most az utóbbi két versenyen sikerült is neki. Számomra ez szimplán fejben dől el. Most ismét jobban megy neki. Egy teljesen másik Sebastian Vettelt láthatunk.”

 

Ebel tudja, hogy a németnek egy családias környezetre van szüksége, és a pilótafülkén kívül is komfortosan kell éreznie magát. A Red Bullnál ez megvolt, a Ferrarinál azonban nem, legalábbis az utolsó szezonokban.

„Addig nem volt gond, amíg Kimi Räikkönen ült mellette, akivel jó barátok. Amikor jött Charles, valami megváltozott. Vettel már nem volt az a nagy ember, aki korábban. Ekkor jön elő az idegesség. Neki szüksége van egy bizonyos fokú támogatásra, és ez veszett el a Ferrarinál.”

És mi a helyzet az Aston Martinnál? „Egy ponton elveszíted a magadba vetett hitet versenyzőként. Ő is közel állt ehhez. Most azonban ismét feléledt, de van egy másik faktor is: Lance Stroll a csapattársa, kinek édesapja az istálló tulajdonosa. Szerintem nem szeretné, hogy a fia túlságosan is lemaradjon” – vélekedik Ebel Vettel jelenlegi helyzetéről.

Räikkönen Bakuban is nehéznek találta az előzést, de azért szerzett egy pontot

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stroll: ijesztő volt egy pillanatig, de legalább az autó jól megy
Következő cikk A Mercedes nem írja át a 2022-es terveit két rossz futam miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország