BRÉKING

Jutányos áron Saubert?! Lehet, ez van der Garde célja

Tovább zajlik a bohózatnak vagy tragikomédiának is beillő jogi ügy Giedo van der Garde és a Sauber F1 Team között. Olyan verziók is napvilágot láttak, miszerint a holland versenyző és a mögötte álló tőke tönkre akarja tenni a csapatot, hogy minél olcsóbban felvásárolják azt.

Van der Garde reggel megérkezett a paddockba, de a pass nem akart működni, így várnia kellett. Negyedóra múlva sikerült bejutnia, de valakinek segítenie kellett ehhez - lehet, hogy a Sauber nyújtott kezet a versenyzőnek? Nem sokkal utána már Ericsson overáljában tűnt fel, besétált a garázsba, erre szinte minden szerelő elhagyta azt, leültek reggelizni. Csak hárman maradtak bent, ők segítettek neki az üléspróbában. Ericsson autóját foglalta el. Amint a holland kijött, a szerelők visszamentek.

Pályára nem hajtott az edzésen, mert nincs szuperlicence. A szuperlicenc feltétele, hogy van der Garde rendelkezzen a hazai sportszövetség által kiadott A licenccel, de ezt ő nem kérte ki. A Sauber köteles lett volna emlékeztetni őt erre, hogy utána igényelhessenek neki szuperlicencet, de ez nem történt meg. VDG állítja, a csapat szándékosan akadályozta meg azt, hogy részt tudjon venni az edzésen.

Post by www.f1-live.hu.

Jött a következő dráma, egyik C34 sem hagyta el a garázst délelőtt, csak vágóképet láthattunk, amint a versenyzők az autókban ülnek. A csapat nem akart elkövetni még egy - jogi - hibát, mielőtt lezárul a bírósági ügy. Az edzés alatt Monisha Kaltenborn fel-alá járkált és telefonált, nem meglepetés, nagyon feszült volt. Hiába érdeklődtünk, sem ő, sem a csapat sajtósa nem kívánta hivatalosan kommentálni a helyzetet. Tény: egy órával az edzés előtt sem tudták, mi a forgatókönyv. A második edzésen Ericsson ugyan kihajtott a pályára, de eltört a bal hátsó felfüggesztése, vissza kellett döcögnie a pitbe.

Az illetékes bíróság előtt hever egy lista a Sauber értékeivel, melyeket akár le is foglalhatnak - ugyanakkor ez kockázatos lehet van der Garde szempontjából, mert ezzel csúszna a maláj transzport, és akkor a két hét múlva esedékes szereplése is veszélybe kerülhet, ergo saját magának tenne keresztbe. Miközben a Sauber motorhome-ja előtt vártunk, olyan lehetséges okok kerültek szóba, miszerint VDG és csapata célja, hogy csődbe vigyék a Saubert, majd jutányos áron felvásárolják azt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon-nagyon közelről az új McLaren-Honda
Következő cikk A McLaren ismét ellentmondásba keveredett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország