Július 17-én tartják az első sprintversenyt? Megvan, melyik pálya lesz a befutó...

Hosszú ideje egyre több hír lát napvilágot a sprintversenyek bevezetésével kapcsolatban, most azonban a Dailymail információ szerint megszületett a döntés: Silverstone július 17-én sprintversenyt tart.

A view across one of the kerbs at Silverstone

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kanada és Olaszország mellett Silverstone volt az egyik lehetséges helyszín, ahol a Forma-1 sprintfutmaton kíván tartani a 2021-es idényben. Úgy tűnik, hogy a döntés ezúttal megszületett, hamarosan pedig a részletekre is fény derül.

A bizottság minden bizonnyal Silverstone-t választotta helyszínéül az első Forma-1-es sprintversenynek a három kijelölt pálya közül. A feltételezések szerint akár 100.000 néző vehet részt a futamon, amennyiben a korlátozásokon enyhítenek.

Még több F1 hír:

Stefano Domenciali közlése szerint a pénteki kvalifikáció meghatározza a sprintfutam sorrendjét, a sprintfutam végeredménye pedig a vasárnapi főfutam rajtrácsát fogja kialakítani. A rövid verseny a becslések szerint nagyjából harminc percig tart majd Silverstone-ban.

A pilóták között vegyes fogadtatásra lelt a sprintfutamok bevezetésének ötlete. Úgy tűnik, hogy sikerült megtalálni a köztes utat, hiszen nem lenne dobogós ceremónia a rövid versenyek után, a pontkiosztással kapcsolatban azonban egyelőre nem született döntés.

„Russellel nem könnyű együtt dolgozni...”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Legyünk őszinték, nem mi nyerünk idén
Következő cikk Horner elmondta, hogy szerinte miért emelkedik ki a mezőnyből Hamilton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország