BRÉKING

Jules Bianchi mindhárom napot megnyerte a fiatal versenyzők tesztjén Franciaországban

A Sahara Force India F1 Team hivatalos teszt-és tartalékversenyzője kedden, szerdán és csütörtökön is a leggyorsabb tudott lenni a Magny-Cours-ban megrendezésre került fiatal versenyzők tesztjén.Jules Bianchi a keddi napot követően ismét a Ferrari 2012-es autója mögött száguldhatott.

Fotó: Force India F1 Team
Ezen a héten a Ferrari, a Mercedes és a Force India gurult pályára a fiatal versenyzők tesztjén. A három csapat úgy döntött, hogy idén Magny-Cours-ban tesztel és gurul pályára az aktuális versenygépével.

Az első két naphoz hasonlóan Jules Bianchi volt a leggyorsabb. A tehetséges francia a hazai pályán megrendezésre került teszt második napján a Force Indiát tesztelte, majd ma, az utolsó napon újra az F2012 volánja mögött kapott lehetőséget.

A délelőtti órákban esős feltételek mellett körözgethettek a versenyzők, így többek között Jules elsőként kaphatott ízelítőt a Pirelli köztes abroncsaiból. A nap további részében folyamatosan javultak a körülmények a francia aszfaltcsíkon.

Mindez lehetővé tette, hogy a Ferrari fontos adatokat gyűjtsön az új első légterelőiről.

Bianchi ideje: 1:16.985 – 136 kör.  Ez az idő valamivel lassabb volt, mint az első napon futott legjobb kör, miután a feltételek nem voltak olyan jók a harmadik tesztnapon.

A második leggyorsabb Rodolfo Gonzalez volt. A venezuelai versenyző 79 kört tett meg a Mercedes motorral hajtott autóval: 1:18.018 – 79 kör. Rodolfo különböző száraz pályára alkalmatos gumikat próbált ki, amikor a feltételek a legjobbak voltak. Mindemellett a csapat bokszkiállásokat és startokat gyakorolt.

„A mai nap nagyszerű tapasztalatot jelentett számomra. A feltételek meglehetősen kemények voltak a korai órákban, miután nedvesen kezdődött a napunk, de jó lehetőséget jelentett mindez arra, hogy kipróbáljuk az esős és a köztes abroncsokat. A másik fő feladat az volt, hogy hozzászokjam a rendszerek használatához, és fokozatosan felvegyem a sebességet a volán mögött. Elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, bár azt gondolom, hogy több volt bennem, miután most először vezettem itt Magny-Cours-ban, és ez volt az első alkalom, amikor az autóval körözgethettem. A csapat nagyszerű munkát végzett a felkészítésemmel. Kényelmesen éreztem magam és nagyon remélem, hogy hamarosan újra megkapom a lehetőséget egy F1-es autó vezetésére.”

Brendon Hartley autózta a leggyorsabb időt a Mercedesszel. Az új-zélandi versenyző több, mint egy éve nem ült F1-es autóban. Brendon a csapat új kipufogójának tesztelését folytatta: 1:18.671 – 87 kör.

„Csodálatos lehetőséget jelentett számomra az, hogy újra egy F1-es autót vezethettem, és köszönetet szeretnék ezért mondani a Mercedes AMG Petronas csapatnak. A pálya meglehetősen nedves volt a délelőtti órákban, így vesztettünk némi időt. Miután a pálya száradni kezdett, képesek voltunk a programunk szerint haladni és a kemény keveréken autózni. Ez egy sikeres nap volt számomra és a csapat számára is. A programot az időjárás ellenére sikerült befejeznünk. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, és örömömre szolgál az, hogy futhattam pár kört az autóval. Már három esztendeje annak, hogy legutóbb egy F1-es autóval hajthattam. Nagyon hálás vagyok a tapasztalatokért, és valóban élveztem a munkát a csapattal.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: Nincs szükségünk a leggyorsabb autóra!
Következő cikk Kiss Pál Tamás: "Ennek a fele sem tréfa!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország