BRÉKING

Jövőre visszatérnek a szezonközi tesztek: nyolc nap összesen 9.1 millió euróért

Érdekes lesz látni, vajon az összes csapat részt tud-e venni a visszatérő szezonközi teszteken, mivel minden egyes nap 1.13 millióba kerül. A nagyok valószínűleg külön csapattal rendelkeznek majd a tesztekhez.

Mint arról reggel beszámoltunk, jövőre tovább nőnek a csapatok költségei: kezdve a nevezési díjtól, nem beszélve a motorokról, melyek 15 és 23 millió euró között lesznek. A nevezési díj 325 ezer dollárra nőtt az eddigi 310 ezerről. Ami ennél is jelentősebb, hogy pontonként 6 ezer dollárt kell fizetni a korábbi 3100 dollárral szemben. A Red Bullnak így 3.3 milliót kell fizetnie, ami tízszerese a 2012-es összegnek.

A csapatok költségvetése ennek megfelelően fokozatosan emelkedik: a Red Bull 250 millió eurót költ – legalábbis ennyiről szól a hivatalos adat -, a Ferrari legalább 220 milliót ad ki. A McLaren 205 millióról számolt be, a Mercedes 180 millióról. Ezekben nincs benne a motorok ára, és folyamatosan nőnek az értékek. Ugyan papíron létezik költségcsökkentés és szabályozás, de azt nem tartják be.

Jövőre négy szezonközi teszt lesz, ami nyolc tesztnapot jelent, előtte pedig 12 tesztnap télen. Cserébe a CFD-munka csökkentésével és a szélcsatornában tölthető idő visszafogásával próbálják ellentételezni a költségeket, de ezek hatása elhanyagolható, mivel a pályán zajló munka kerül igazán sokba, és természetesen mindenki azt preferálja – már aki meg tudja fizetni.

Korábban már kiszámolták, hogy minden egyes tesztkilométer 1000 euróba fog kerülni Bahreinben, Barcelonában, Silverstone-ban és Abu Dhabi-ban. A Mercedes AMG pontos számítással állt elő: a négy teszt összesen 9.1 millió eurót emészt majd fel 2014-ben. És ez csak arra a forgatókönyvre igaz, ha nincs külön csapat a feladatra. Egy tesztnap 1.13 millióba fog kerülni – írja az Auto Motor und Sport.

Négy csapat részvétele közel sem biztos: a Sauber, a Force India, a Caterham és a Marussia a jelenlegi helyzetben nem engedheti meg magának a teszteket. A Lotus sorsa bizonytalan, lehet, ők is bekerülnek ebbe a táborba, míg a Toro Rossónak a Red Bull és a szponzorok rakják össze a büdzsét.

A probléma orvoslására felmerült egy javaslat, miszerint cserébe egy napot lehessen eltölteni a szélcsatornában az eredeti autóval. Ezt a Red Bull leszavazta, mondván, ez túl drága megoldás, mivel ennek megfelelő szélcsatornát kellene építeni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa jókor érkezik a Williamshez: motiválja, hogy mindent nulláról kezdhet
Következő cikk Pérez: A szezon legfontosabb versenye következik számomra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország