Jövőre mindent lehet, szóval a Honda akár dobhatja is az eddigieket a kukába

Jövőre mindent lehet, szóval a Honda akár dobhatja is az eddigieket a kukába

A német sajtó után most a brit ajkú is arról cikkez, hogy a Honda számára az is lehetőség, hogy teljesen szakítanak a kompakt felépítéssel, és követik a Mercedes útját. Ráadásul a paddockban azt beszélik, hogy a jövő évi szabályok miatt még több...

Két év küzdelem a hengersorok között elhelyezett turbóval és kompresszorral, ami nem hozta a várt eredményt – könnyen megeshet, hogy ez lesz a Honda 2014/2015-ös szezonjának mérlege, és letesznek az elgondolásról. Jövőre eltörlik a zsetonrendszert, és ennek fejében az sem kizárt, hogy a Honda teljesen dobja az első két évben alkalmazott koncepciót. A zsetonok eltörlésével bárki bármin módosíthat, leszámítva természetesen az alapvetéseket.

„A következő szezonra bármin változtathatunk. Még mindig nem döntöttünk a pontos specifikációról és felépítésről, de jobb, hogy szabadabban mozoghatunk a tervezés terén”- mondta Juszuke Haszegava a Motorsport.com számára. Ezek szerint egy teljesen új elképzelés is napvilágot láthat? „Igen, természetesen. Ez is lehetséges”- felelte.

Az idei terveket illetően úgy hírlik, az sem kizárt, hogy már Monacóban debütál a továbbfejlesztett motor, de Kanada a valószínűbb, mert eleve terveznek motorcserét azon a hétvégén, és az ExxonMobil is akkor hozza az új kenőanyagot. Ami a jövő évet illeti, mindent megtesznek, hogy előrelépjenek.

„Mindent meg akarunk tenni, hogy fejlesszünk a motorunkon. Még nem döntöttünk (a teendőkről), de mindent meg fogunk tenni, amit meg kell”- jelentette ki. „A szezon vége előtt dönteni kell a felépítésről. Minden csapat véglegesíteni akarja a terveket szeptemberre/októberre, de mindez kemény kihívás számunkra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING