Jövőre megnyitja kapuit az F1 első, hivatalos kiállítása

A Forma–1 egy bemutatóvideóval karöltve jelentette be, hogy az első, hivatalos utazó kiállításuk 2023. március 24-én fogja megnyitni kapuit, méghozzá Spanyolország fővárosában, Madridban, és egészen július 16-áig lesz megtekinthető a nagyközönség számára.

F1 exhibition in Madrid

Fotót készítette: Formula 1

Az IFEMA Madrid rendezvényközpontban helyet kapó kiállítás az F1 elmondása szerint egy egyedi és lenyűgöző betekintést nyújt majd a sorozat világába, miközben eddig sosem látott ereklyék és tárgyak lesznek tárlaton a sport legendás istállóitól, szakértőitől és személyiségeitől.

A kiállítás összességében hat különböző helyiségre lesz osztva, melyeket egyedileg terveztettek meg díjnyertes művészekkel, filmkészítőkkel és szakemberekkel, miközben a technológiát előnyben részesítve, interaktív kijelzők segítségével kívánják elmesélni a Forma–1 történetét.

Maga a túra 90 perces lesz, és lenyűgöző audiovizuális élmény éri majd a látogatókat, akik ritka filmfelvételeket és képeket tekinthetnek meg, mérnöki és egyéb információkkal gazdagodhatnak, valamint nem maradhatnak el a szobrok és az ikonikus versenyautók sem.

Még több F1 hír:

Stefano Domenicali, a széria elnök-vezérigazgatója így fogalmazott a hír kapcsán: „Ezen elképesztő kiállítás megnyitása fontos pillanat lesz a Forma–1 történetében. Miközben a sport hatalmas ütemben növekedik, fontos, hogy a rajongótáborunk maradjon a középpontja mindannak, amit csinálunk.”

„Ennek a világszínvonalú kiállításnak a megnyitása lehetővé teszi, hogy még több szurkoló essen szerelembe az F1-gyel, miközben tökéletes platformot is jelent nekünk ahhoz, hogy a sport történelme előtt tisztelegjünk.”

A nagy múlttal rendelkező újságíró és a Williams egykori csapatmenedzsere, Peter Windsor is szerepet játszott a kiállítás összehozásában, és szerinte az egész mögött az F1 mélyebb történeteinek elmesélése húzódik.

 

„Hogy kik voltak, azt meg lehet nézni a Wikipédián, de mi ennél mélyebbre akarunk ásni. Lehetőségünk van arra, hogy a múltra gondoljunk, hogy megmutassuk, egyes pilóták, események, autók vagy korszakok milyen szerepet játszottak a Forma–1 alakulásában, és abban, ahol most tartunk. Mi minden rajongó számára vonzóvá akarjuk ezt tenni.”

Hogy pontosan miket lehet majd megtekinteni Madridban, arra egyelőre még nem derült fény, de Windsor szerint „nagyon érzelmes” volt összeállítani a kiállítást, miközben hozzáférést kaptak az F1 videófelvételeihez egészen 1970-ig visszamenően.

 

Emellett ráadásul a kiállítás vissza fog nyúlni nemcsak az F1 kezdetéhez, de lényegében a grand prix-versenyzés elejéhez is. Az eredmény pedig egy korszakokat átívelő bemutató lesz, melynek végén remélhetőleg elégedetten és F1-es lázban égve távoznak majd az emberek.

A Ferrari cáfolja, hogy meneszteni akarják Binottót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: a Forma-1 sokat köszönhet Max Verstappennek
Következő cikk Hamilton: a 2008-as utolsó körös bajnoki finálé más volt, mint a „manipulált” 2021-es

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország