Jövőre lesz gyümölcse a McLaren munkájának

A McLaren csapatfőnöke szerint az átalakulás miatt az idei autó fejlesztése kicsit késve kezdődött, az új felállásból adódó előnyöket először a jövő évi autón lehet majd tetten érni.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren tavaly hatodik helyen végzett a konstruktőri világbajnokságban, innen szeretett volna előrelépni a brit istálló. Eddig remekül alakul a wokingiak számára a szezon, a gárda negyedik, annak ellenére, hogy a csapatnál folyamatos az átalakulás. Az idén kinevezett, de csak néhány hete munkába álló csapatfőnök szerint a munka gyümölcsét 2020-ban arathatja le a McLaren.

"Ebben az évben sikerült előrelépni tavalyhoz képest, annak ellenére, hogy az autót kicsit későn kezdhettük el az átalakulás miatt fejleszteni. A csapatban végbement változások hatása ennek alapján inkább jövőre várható, mert a 2020-as autó lesz az első, amely már a normális ritmusban lesz lefejlesztve" - mondta a kanadai hétvégén Andreas Seidl.

Még több F1 hír:

"Ahogy a téli teszteken látjuk az autót, látni fogunk pár erős és pár gyenge pontot az autón, és most lesz az első alkalmunk, hogy meggondoljuk, hogy mit csinálunk az idei, és mit a jövő évi autó kapcsán" - mondta Seidl.

A középcsapatok hozzáállása a jövő évhez azért is érdekes, mert a 2021-es szabálymódosítások bejelentése után a hírek szerint akár már idén készülni lehet a két évvel későbbi idényre, és a top3 befogása érdekében sokan arra tippelnek, hogy a középcsapatok gond nélkül feladják a 2020-as évet, hogy az új szabályokkal versenyképesebbek lehessenek egy évvel később.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Érdekes fejlemény: a Ferrari visszavonta a fellebbezést Vettel ügyében
Következő cikk A Red Bull szerint az új szabályok az intelligenciát is díjazhatják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország