„Jövőre beszüntetjük ezt” – nem lesz több panaszkodás a csapatfőnököktől?

Ross Brawn, a Forma–1 sportszakmai igazgatója arról beszélt, hogy a jövőben minden bizonnyal nem fogják engedélyezni a csapatvezetőknek, hogy egy futam közben közvetlenül beszélhessenek a versenyigazgatóval.

„Jövőre beszüntetjük ezt” – nem lesz több panaszkodás a csapatfőnököktől?

Idén egy érdekes újításnak indult, hogy több futamon is hallhattuk az istállók és a versenyigazgató, Michael Masi között lezajló beszélgetéseket. A szezon végére azonban legtöbbször csak a viták miatt kerültek be ezek az élő adásokba.

Ott volt például a brazíliai eset, az ellentmondásos szaúdi nagydíj, de persze nem mehetünk el szó nélkül az idényzáró mellett sem, ahol a csapatvezetők szintén mindent megpróbáltak, hogy a maguk javára billentsék a mérleget.

Már rögtön az első körben történt egy eset, amelyről vitázni lehetett. Akkor Max Verstappen agresszíven dobta be autóját Lewis Hamilton mellé az első egyenes végén, a britnek pedig már nem maradt hely, és át kellett vágnia a kanyarkombinációt, majd visszatért az első helyre.

Még több F1 hír:

A bikások sportigazgatója, Jonathan Wheatley egyből rádiózott is Masinak, hogy Hamiltonnak vissza kéne adnia a pozíciót, de ez végül nem következett be. Ezt követően viszont a futam végén jött a biztonsági autós eset.

Ott először Christian Horner nehezményezte, hogy miért nem engedik el a lekörözött pilótákat, majd pedig Toto Wolff kelt ki magából, amikor mégis elengedték őket, majd az utolsó körre újraindították a viadalt. „Nem, Michael, nem, nem, Michael, ez nagyon nem volt rendben!” – kiabálta ingerülten az utolsó körben Wolff.

Most azonban úgy tűnik, az F1-nek talán kezd kicsit elege lenni ezekből az esetekből és az ebből következő vitákból, így Ross Brawn elhintette, hogy 2022-ben betilthatják ezt a fajta kommunikációt. „Jövőre beszüntetjük ezt” – idézte őt az Auto Motor und Sport.

„Elfogadhatatlan, hogy a csapatvezetők ekkora nyomás alá helyezik Michaelt egy futam során. Ez olyan, mintha a vezetőedzők alkudoznának a bíróval egy focimeccsen. Toto nem követelheti, hogy ne legyen safety car, Christian pedig nem követelheti, hogy a lekörözötteket engedjék el. Ez a versenyigazgató döntésén múlik.”

Ecclestone nem gondolja, hogy igaza van a Mercedesnek

megosztás
hozzászólás
Verstappen: a Honda sikere mutatja, hogy sosem szabad feladni
Előző cikk

Verstappen: a Honda sikere mutatja, hogy sosem szabad feladni

Következő cikk

„Nulla sportszerűség” – szólt be a korábbi Toro Rosso-pilóta Perezéknek

„Nulla sportszerűség” – szólt be a korábbi Toro Rosso-pilóta Perezéknek
Hozzászólások betöltése